Menyasszonyával indult szórakozni, nagy baj lett belőle: videóra vették a fonyódi tömegverekedést

HelloVidék   
  Megosztom
Menyasszonyával indult szórakozni, nagy baj lett belőle: videóra vették a fonyódi tömegverekedést

A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azokkal a fiatal férfiakkal szemben, akik összeszólalkoztak, majd kölcsönösen bántalmazták egymást Balatonlellén – derül ki a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.

A vád szerint két, harmincas éveiben járó férfi 2023 augusztusában az egyikük menyasszonya társaságában szórakozni érkezett a Balaton-parti városba, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Amikor ezt követően éjszaka a forgalmas sétáló utcán a vádlottak elsétáltak másik három férfi mellett, velük egy illetlen megjegyzés miatt szóváltásba keveredtek.

A két társaságba tartozó férfiak egymásra támadtak, és többször megütötték, illetve megrúgták a másik csoport tagjait. A verekedés során hárman is könnyű sérüléseket szenvedtek, a további bántalmazásnak az vetett véget, hogy egy szemtanú értesítette a rendőrséget, melyet észlelve az egyik társaság távozott a helyszínről. A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

somogy

fonyód

balaton

szórakozás

verekedés