Különleges programmal készül ez a vidéki település: rengeteg embert várnak

MTI   
  Megosztom
Különleges programmal készül ez a vidéki település: rengeteg embert várnak

Pénteken kezdődik a 33. Palóc Napok és Városnapok programsorozata a felvidéki Füleken. A háromnapos eseményen koncertek, színházi előadások, kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket.

Pénteken ünneplik a város önkéntes tűzoltó egyesülete megalakulásának 130. évfordulóját a füleki vár udvarán. Az eseményhez kiállítás is kapcsolódik, amelynek megnyitója délután lesz a Városi Honismereti Múzeumban.

Szombat délelőtt a szervezők a családokat várják a várudvarba, ahol a Paramisi Társulat fellépésén kívül a Klárisok zenekar interaktív koncertjét és a Divadlo Portál színház előadását is megtekinthetik. A színpadi programok mellett kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, kézzel hajtott körhintával, íjászattal és mászófallal várják a látogatókat a várudvaron.

Délután a Traditional Dixie Stompers együttes zenei kíséretével tűzoltó bemutatót tart az önkéntes egyesület, míg a Sávolyi úton a hagyományos nyitott pincék napjára várják az érdeklődőket. Este a várudvaron helyi zenekarok lépnek fel. A Steve Misik & Co. együttes fellépése után a Póker együttes ad koncertet, majd az Infinity Music Band Neoton Show-ja zárja az estét.

Vasárnap tartják az ünnepi szentmisét és a körmenetet. Délután sportprogram lesz, a stadionban bajnoki labdarúgó-mérkőzésen szurkolhatnak a drukkerek. A programsorozat zárásaként a Csókos asszony című operettet tekintheti meg a közönség este a Városi Művelődési Központ színháztermében a Pesti Művész Színház előadásában.

A Palóc Napokat és a Füleki Városnapokat a Füleki Városi Művelődési Központ, Fülek Város és partnereik szervezik a Kisebbségi Kulturális Alap, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat és a Nadácia SPP alapítvány támogatásával.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

program

fesztivál

kikapcsolódás