Különleges búcsút tartanak Szentkúton: még Böjte Csaba is oda zarándokol

MTI   
  Megosztom
Különleges búcsút tartanak Szentkúton: még Böjte Csaba is oda zarándokol

Kisboldogasszony búcsút tartanak szombaton és vasárnap a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen; Szűz Mária születésnapjának ünnepére több ezren zarándokolnak el.


 

Kerekes-Dancsok Regina elmondta: a búcsú szombatján Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és a zarándokok egy része zarándokvonattal érkezik. A 11 órás szentmisét Böjte Csaba mutatja be az énekes Mária-köszöntő után.

Este 18 órakor kezdődik az elsőszombati gyertyás körmenet a virrasztás és a keresztút előtt, éjfélkor szentmisét tartanak a halottakért.

Vasárnap 11 órától Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök tart szentmisét, amelyet körmenet követ.

A litánia, majd a zarándokok és kegytárgyaik megáldását követően megáldják a mezőkövesdiek felújított Mária-szobrát. A búcsú a vesperással, közös esti imával ér véget.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

búcsú

mátraverbély-szentkút

programajánló