Áll a bál Harkányon: még csak most adták át, máris szörnyű állapotban van a helyi futópálya

HelloVidék   
  Megosztom
Áll a bál Harkányon: még csak most adták át, máris szörnyű állapotban van a helyi futópálya

Hiába adták át, tele van méteres lyukakkal és egyre rosszabb állapotban van az alig három hónapja átadott futópálya a harkányi arborétumban.

Június óta több mint két hónap eltelt, de az biztos, hogy a futópályához vezető átjáró még egészen hiányos. Miközben szemmel láthatóan vannak más bajok is az új harkányi futópályával, a hivatalos kommunikáció szerint itt minden tökéletes - számolt be róla az ATV.

Egyfolytában jön az interneten keresztül, hogy milyen gyönyörűen átadták, milyen jól megcsinálták. Most kíváncsiságból végigjöttem, végig gyalogoltam ezen az úgynevezett futópályán, de több helyen azt láttam, hogy nagyon hiányos. Nem beszélve az átkelőhelyről, ami félig van készen. Ott az ember csak esik-kel. Tele van most vízzel, befejezetlen. Borzasztó az, amit idecsináltak

- mondta Hartvég Zoltán.

A kisváros egyetlen ellenzéki megválasztott képviselője azt mondta: a beruházást meg lehetett volna jól is csinálni. „Jó is lehetett volna, tökéletes is lehetett volna. Az út másik felén, 100 méterre van egy másik erős sportközpont. Nem biztos, hogy az oda szükséges volt. A járdák felének nincsen szegélye, csak úgy fel vannak szórva kaviccsal” – sorolta Kerécz Tamás. A baranyai közgyűlés jobbikos képviselője demonstrálta is stábunknak, mennyire nincs tartása a futópálya burkolatának.

Szomorú, hogy ha ide kijövünk, akkor nem egy minőségileg elkészített projektet láthatunk. Ha megfogjuk, megnézzük a futópályát hozzáérünk, akkor könnyen látjuk, hogy morzsolódik. Tehát futni igazán nehézkes rajta, lyukak vannak rajta már most, úgyhogy semmiképpen sem olyan minőségben készült el, ahogy az a XXI. században az Európai Unióban ez elvárható lenne

– fogalmazott Schwarz Kiefer Patrik.

Az arborétumban több fát is kivágtak az építkezés közben, ami miatt akkor is sokan tiltakoztak, de hiába. A pályát megépítették, de komoly hibákkal, így az ellenzéki képviselő szeretné majd kivizsgálni a történteket. A harkányi beruházással kapcsolatban kerestük a polgármestert is, de nem értük el.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

futópálya

harkány

lyukak