Hiába jön a szállásáfa-csökkentés: nem lesz olcsóbb az utazás
A szobaárak vélhetően nem mérséklődnek majd, de a megvalósuló fejlesztésből ugyanazért az árért magasabb szolgáltatásban részesülhetnek a szállóvendégek - értékelte a kormány döntését a Szállodaszövetség elnöke, Flesch Tamás.
A kormány csütörtökön a gazdaságvédelmi akcióterv lépései között a szállásáfa-csökkentést is belengette - 18-ról 5 százalékra 2020. január 1-jével.
"Azt lehet mondani, hogy egy évtizeden túlnyúló lobbimunkának lett meg az eredménye, hálásak vagyunk és örülünk" - reagált a hírre az InfoRádióban Flesch Tamás, a Szállodaszövetség elnöke.
Szerinte ezzel lehetővé válnak minőségi változások a szállodaiparban, mind a bérszínvonalat, mind a minőségi fejlesztéseket tekintve;
"el lehet kezdeni gondolkodni, hogy a megtakarított pénzt hogyan fogjuk okosan és ügyesen elkölteni". Ahogy a vendéglátóáfa csökkentésénél is, így most is szerinte az jön, hogy mindenki a jövőjét próbálja építeni, ugyanis nincs más alternatíva.
Hogy mennyi pénz maradhat az ágazatban, azt nem tudta megbecsülni, de sok-sok milliárd forintról van szó. A képet árnyalva viszont elmondta, az emelt bérek járulékai vissza fognak áramolni a kasszába, így ötéves távlatban - mint Flesch Tamás vélekedett - nagyon átgondolt intézkedés.
Az árakra kitérve azt mondta, ár-érték arányban lesznek jobbak a magyarországi szálláshelyek, ugyanis jobb minőségű szolgáltatást fognak kapni a vendégek, körülbelül ugyanazért az árért. Az árak csökkenését nem tartja elképzelhetőnek, a pénz most el fog "költődni" bérekre, fejlesztésekre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)