Tömegek özönlenek hétvégén a Balcsira: ha nyugit akarsz, ezt a települést kerüld el

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Tömegek özönlenek hétvégén a Balcsira: ha nyugit akarsz, ezt a települést kerüld el

Ha levendula, akkor Tihany, szinte teljesen egybeforrt a város és a sokak által kedvelt ikonikus lila virág. Idén már tizenötödik alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a félszigeten saját csokrot készítsenek a gyógynövény szerelmesei. A Tihanyi Levendula Fesztivál és Levendula Hetek alkalmával hatalmas ember tömeg látogat el a Balaton-felvidéki községbe.

A Tihanyi-félszigeten nem újkeletű a levendula jelenléte, Bitter Gyula, gyógynövényszakértő, az 1920-as években telepítette az első ültetvényt, Franciaországból származó szaporítóanyagból.

A nálunk termesztett levendula - a francia vagy keskenylevelű levendula - mediterrán származású növény, elsősorban a félsziget klímája az, ami lehetővé tette a termesztését

– tette hozzá Vers József a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tihanyi tájegységvezetője.

Az itt termő levendula minősége sokkal jobb volt, mint az anyaországból származóé, mivel sokkal több illóoalajat tartalmazott. Sikerét, minőségét az is mutatja, hogy még a tőzsdén is jegyezték. A tihanyi levendulakultúra már a telepítést követően, a ’30-as – ’40-es években, is igen pezsgő volt, ám ez szépen lassan lecsengett.

A tihanyi levendula-kultúrát a nemzeti park az 1990-es évek második felétől mindinkább felélesztette, a régi ültetvény egy részét visszaállította, új levendulásokat létesített, és ezzel látványos, nagy területű virágmezők alakultak ki. A park munkatársai minden lehetőséget megragadtak a levendula népszerűsítésére, s törekvésünk egy irányba haladt az emberek megváltozó, mindinkább a természet, a gyógynövények, a természetes hatóanyagok felé forduló érdeklődésével.

Többek között ezt hivatott szolgálni a 2011-ben megnyitott Levendula Ház Látogatóközpont is, mely azon túl, hogy információkkal szolgál a nemzeti park ökoturisztikai lehetőségeiről, interaktív kiállítás és színvonalas rövidfilmek mutatják be a félsziget kialakulását, mai természeti képét és természetesen a levendula kultúráját is.

A Levendula Hetek, a szedd magad akció és a Levendula Fesztivál Tihany legnagyobb rendezvénye, de igen előkelő helyet foglal el országos viszonylatban is, több tízezer látogatóval. Ezek a rendezvények hatalmas embertömeget mozgatnak meg, a kis község feltelik ilyenkor turistákkal. "Tihany természeti és kulturális öröksége egyaránt kimagasló, távolról sem csak a levendula a hívóerő" – emelte ki a nemzeti park munkatársa

De az tagadhatatlan, hogy a kis lila virág kiemelt szerepet tölt be Tihany életében. Összességében mintegy 25 hektárnyi levendulaültetvény található a körzetben, ebből 20 hektár a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gondozásában. Itt zajlik a szedd magad akció, és itt aratják a félszigetről származó levendulaolaj virágszükségletét is. Az elmúlt évtől a levendula lepárlását saját lepárlón végzik a Levendula Ház Látogatóközpont udvarán, ahol az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a folyamatot.

Ennyire „lila” Tihany!

A főútról letérve nem kell sokat előre haladni és hatalmas virágmező tárul a szemünk elé, ahol nem csak a méhek, hanem az emberek is szorgoskodnak, hiszen a szedd magad akció már javában zajlik. A település felé vezető úton folyamatosan fel-fel tűnnek a kis lila pamacsok, ez így van a község szívében és az apátsághoz vezető lépcsősor mellet is, egy szóval mindenhol.

A Levendula Hetek alatt árusok kínálják portékáikat, melyek alapja mi más is lenne, mit a lila virág. Van, aki a mézét ízesítette vele, de olyan mester is akad, aki az ékszereit készíti ezen témakörben, és itt nem arra kell gondolni, hogy levendulából gyártja őket. Nem, aromaterápiás nyakláncot készít, az ezüst színű láncon egy medál található, melyben egy kis párna van amire az illóolajat lehet csepegtetni.

Természetesen az ajándékboltokban is fellelhető az ismert motívum, akad olyan csecsebecséket kínáló üzlet is, ami csak ezt a témát dolgozza fel. A kávézók, fagyizók kínálatából elengedhetetlen a levendulás limonádé és a levendulás fagylalt. A fesztivál idején még a Tihanyi Bencés Apátság északi fala is lila színben pompázik. A Levendula Ház Látogatóközpont az igazi gyűjtőhelye a virágból készült finomságoknak és a mintával ellátott tárgyaknak.

A félszigetet körbe lengő kellemes gyógynövény illat után a látogatóközpontban már tolakodóbb az aroma. A tanulságos kisfilmek és az interaktív kiállítás után válogathatunk a számtalan levendulás termék közül. A növény felhasználásának lehetősége végtelen. Egyik legismertebb hatása, hogy aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású.

Készítenek belőle teát, kozmetikumokat, olajat sajtolnak belőle, ízesítőként használják lekvárokba és még sorolhatnánk. A látogató központban kóstolhatunk levendulás sört is, de ha van egy kis kézügyességünk sajátmagunk készíthetjük el a levendulával töltött aromazsákunkat, vagy levendulás kulcstartót is csinálhatunk.

A tizenötödik Tihanyi Levendula Fesztivál és Levendula Hetek keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park számtalan programmal várja az érdeklődőket. A Levendula Házban workshopokon, előadásokon, gyógynövénytúrákon és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a vendégek. Ezeken felül gyalogtúrákra hívnak, ahol a félsziget középső részén a tó partján a túrázók megfigyelhetik a szürkemarha gulyát és a közöttük futkosó ürgéket is. A rendezvények másik fő szervezője Tihany Község Önkormányzata is folyamatosan programokat kínál a Tihanyba érkezőknek az egész hónapban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tihany

levendula

feszivál

tihanyi levendula fesztivál

levendula hetek

balaton-felvidék

balaton-felvidéki nemzeti park