Megnyílt a föld a vidéki városban: brutálisan nagy gödör tátong az út közepén
Túlzás nélkül egy autó is simán eltűnhetett volna benne, szerencsére a beomláskor egyetlen kocsi sem járt arra. Mint kiderült, legalább egy hete szivároghatott a víz a felszín alatt.
Egy autót is elnyelhetett volna, akkora gödör keletkezett, amikor beomlott az út vasárnap délután Debrecenben, számolt be az RTL Klub híradója. Egy 50 köbméteres lyuk tátong a várost átszelő főútvonalon, miután tönkre ment egy 40 centiméter átmérőjű vízvezeték tömítése.
Túlzás nélkül egy autó is simán eltűnhetett volna benne.
Szerencsére a beomláskor egyetlen kocsi sem járt arra. Mint kiderült,
legalább egy hete szivároghatott a víz a felszín alatt,
a heves esőzések pedig tovább rontottak a helyzeten. A tervek szerint jövő hét elejéig kijavítják a hibát és újraaszfaltozzák az útszakaszt.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)