Milliárdokból újítják fel a világhírű magyar templomot: két évig nem lesz látogatható
Restaurálási munkálatok miatt 2022 március végig nem látogatható a Jáki templom. A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indult meg. Egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzettséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be.
A támogatásoknak köszönhetően folytatódhattak Jákon a 2000-es években megszakadt régészeti feltárások, amelyek nem csupán a templom és az egykori kolostor környezetére terjedtek ki, hanem a templombelsőre is.
Az ásatások eredményeként az épületegyüttes eddig kevéssé ismert korszakairól, például a török hódoltság idejéről és az akkori szerzetesi életről is derültek ki adatok.
Az egyházmegye által kiadott korábbi tájékoztatóban azt írták, befejeződtek azok a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához, illetve az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kiállítótér létrehozásához szükségesek.
Ez az új kiállítótér fogadja majd be a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti szobrait, az épületen ugyanis nem lehetséges tovább megőrizni a romlásnak indult faragványokat, ezeket évek óta másolatokkal helyettesítik.
Az év elején megkezdődött a Szent György templom déli, majd északi mellékhajójának restaurátori feltárása, ezt követi a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések szükséges mértékű javítása, a festett felületek konzerválása, restaurálása.
Felújítják az épületegyütteshez tartozó Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét, oltárát és faliképeit is.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)