Újabb kerékpárútszakasz készült el: hamarosan Miskolc és Lillafüred irányába is lehet majd tekerni
Újabb kerékpárútszakasz készült el Mályi felől. Pár év múlva egészen Egerig lehet kerekezni, számos települést érintve - írta meg a boon.hu.
Ahogy a lap közölte, közel másfél kilométer hosszú kerékpárút készült el több mint hatvanmillió forintos beruházással Mályiban.
Az új szakasz a kistokaji elágazástól Miskolc irányába tart Mályi közigazgatási területéig. Onnan szeretnének majd becsatlakozni a miskolci kerékpárút-hálózatba
- mondta Viszokai István polgármester, majd hozzátette, erre a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján 2022 januárjában lesz lehetőség.
Akkora épülhet meg az a miskolci többirányú szakasz, amelyen Lillafüred, illetve Harsány irányába lehet majd kerékpározni. Illetve a miskolci szakasszal együtt a tervek szerint meg lehet majd tenni biztonságosan az utat biciklivel egészen Bogácsig, illetve Egerig.
Kiváló családi program lehet a helyben élőknek, illetve a turistáknak egyaránt. Azonban nemcsak a turizmus fellendítése szempontjából fontos ez a fejlesztés, hanem az egészséges életmódra való nevelés miatt is
- vélekedett a polgármester.
Azon túl pedig, hogy a kerekezés egészséges, még környezetbarát is. Szeretném azt elérni egyszer legalább Mályiban – de minél több magyar településen így vélekednének, annál jobb lenne –, hogy többen járjanak kerékpárral, mint autóval. Hiszen számos európai országban – például a Benelux államokban – már így van
- tette hozzá.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)