Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség: mutatjuk, mit tegyünk, ha vadat gázoltunk

MTI   
  Megosztom
Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség: mutatjuk, mit tegyünk, ha vadat gázoltunk

Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére - írta a rendőrség a Facebook-oldalán.

A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, és folyamatosan északi, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak

- tették hozzá.

A rendőrség kiemelte, hogy a szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nemcsak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A vadbalesetek elkerülése érdekében az erdős környezetű utakon mindig, szürkülettől pedig más útszakaszon is ajánlott mérsékelni a sebességet. Ha valaki állatot lát, érdemes lassítania, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken.

Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, például lehúzni az útról, mert ha még életben van, agancsával, harapásával vagy rúgásával sérülést okozhat

- emelték ki.

Baleset esetén a 112-es segélyhívót kell hívni és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, elvitele lopásnak minősül

- írta a rendőrség.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

autós közlekedés

vadak

vadgázolás

szarvasveszély

vadveszély

gázolás