Ez a kerékpárút lett az Év Erdei Kerékpárútja: ezen az útvonalon érdemes lesz végigtekerni
Az Év Erdei Kerékpárútja a Nógrád megyei Somoskőújfalu-Eresztvény között húzódó erdei kerékpárút lett az Országos Erdészeti Egyesület pályázatán - közölte a szervezet, közösségi oldalán.
Óriási részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját kerestük. A közönség tíz kiválasztott erdei kerékpárút-nyomvonal egyikére tehette le voksát, hogy a szívéhez legközelebb álló út nyerje el a díjat. 836 szavazattal, nagy előnnyel végzett az első helyen a Somoskőújfalu- Eresztvény között húzódó út, ezzel ez a nyomvonal nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja megtisztelő címet
- olvasható a közleményben. Mint írják, ha még nem tekertetünk ezen az egyedülálló úton, érdemes ellátogatni ide a jövőben.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)