Autósok, figyelem: katonai menetoszlop közlekedik az ország útjain csütörtökön

MTI   
  Megosztom
Autósok, figyelem: katonai menetoszlop közlekedik az ország útjain csütörtökön

Katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani az ország útjain június 16-án, csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A konvoj a Hajdúhadház - M35 - M3 - M0 - M7 autópályák - Székesfehérvár - 8-as számú főút - Veszprém - 77-es főút - Újdörögd bázis útvonalon halad majd - áll a közleményben.

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mert azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépkocsi, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják

- figyelmeztettek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát

- fogalmazott közleményében a tárca.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

katonai menetoszlop

közlekedés

utazás

menetoszlop

m35

m3

m0

m7

77-es főút

autópálya