Elérte a határt az M6-os: méregdrága volt megépíteni, de most csak a semmibe vezet

HelloVidék   
  Megosztom
Elérte a határt az M6-os: méregdrága volt megépíteni, de most csak a semmibe vezet

Ahogy arról a Telex beszámolt, befejeződött az M6-os autópálya építése, de a határnál most csak a semmibe vezet a vége. Ahogy a lap írja, ha majd egyszer megépül a horvátországi folytatás, akkor sem várható óriási forgalomnövekedés rajta, mert a tengerig futó bosnyák részekre még sokáig várni kell.

A portál beszámolója szerint a Strabag kiemelkedően magas áron – de a versenytársainál még így is olcsóbban –, 88,7 milliárd forintért vállalta a feladatot, ez pedig kilométerenkénti 4,5 milliárd forintos útépítési költséget jelent.

Mint írják, a horvátországi folytatás egyelőre ugyanis nincs meg. A tervek szerint tavaly írta volna ki rá a horvát kormány a kivitelezési tendert, aztán ennek időpontja idénre csúszott, és egyelőre nem tudni, mikor lesz. A témával kapcsolatban a lap megkereste a horvát gazdasági minisztériumot is, ahonnan a horvát közlekedési minisztériumhoz irányították őket, viszont onnan még nem kaptak válasz a jövőbeli terveket illetően.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

m6

m6 autópálya

autópálya építés

horvátország