Különleges jelenség a magyar temetőkben: ilyen látványra csak néhány helyen számíthatsz

Mit lehet tudni a kopjafákról?

Karcsú, nyúlánk formája négyszög, kör keresztmetszetű. E típus sorakoztatja fel a legváltozatosabb módon a mértani térdíszítő elemek változatos sorrendben függőlegesen egymásra épülő sorát. A bravúros faragótudással készített sírjelek kifejezetten többnézetre szántak. Különböző díszítőelemeit a századelőig színezték is. Mindenekelőtt Erdélyben, a Duna–Tisza közén, a Duna mentén terjedt el. A kopjafáknak két csoportját kell megkülönböztetnünk. Az Erdély-szerte elterjedt változatok díszítettségük gazdagsága ellenére általában zárt, nyugodt tagolású kompozíciót nyújtanak. A díszítőelemek inkább mértaniasak, szögletesek, zömökek. A Duna–Tisza közén, például a monori református magyaroknál – de a szlovák telepítésű, evangélikus falvakban (Alberti, Irsa, Pilis, Pest m.) is – a kopjafák részformái inkább lekerekítettek, íveltek, magának a sírjelnek a keresztmetszete is általában kör. E csoportja az erdélyieknél újabban tűnik fel.

A kopjafás temetkezés hagyományát az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület ajánlotta a nemzetközi temetkezési kultúrával foglalkozó világszervezet FIAT-IFTA figyelmébe. Ezt követően jelent meg egy nagy terjedelmű írás a Funeral Heritage című rangos kiadványban a magyar hagyományról. A FIAT-IFTA düsseldorfi közgyűlésén pedig az a határozat született, hogy az elnökség megkeresi az UNESCO világörökségi testületét és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságát annak érdekében, hogy a magyar kopjafejfás temetőket a világörökség részévé nyilvánítsák.

A tölgyfából készített, másfél, két méter magas fejfák sorokba rendezve, feliratukkal nyugat felé tekintenek. A fejfák anyaga szinte minden esetben tölgyfa. Kifaragását helybeli specialisták, ácsok vagy kerékgyártók végezték. Fizetséget nem kértek érte, a hozzátartozók különféle természetbeli juttatásokkal (szalonnával, kolbásszal és az elmaradhatatlan pálinkával) honorálták fáradozásukat. A munka menetét Amedeo Boros könyvében, annak leírása alapján így jellemezhető:

A fejfa teljes megmunkálása szükségszerűen mindig a szabadban történik, az elhunyt udvarán, ha már volt előzetesen rönkje, vagy a fejfafaragó udvarán. A rönk fejszével történő nagyolásától kezdve a fejfa befestéséig egy csónak alakú fejfa normális körülmények között átlagban nyolc órás munkát igényel. A fejfa méretezése az első feladat, amely a rönk formájának megfigyelése alapján történik. A fatörzs két párnafán nyugszik vízszintes helyzetben, és emelőkkel fordítható meg. Egy-két fejszecsapással megjelölik a durva megmunkálás támpontjait a készülő fejfa két laterális oldalán. A kezdeti nagyjából történő faragást ma már motoros fűrésszel és fejszével végzik, egykor ehhez csak fejszét használtak. Ez a fázis mindig a fa törzséből kikerülő fejrész kialakításával kezdődik, és folytatódik az oldalak mentén a láb felé. Végeznek a nagyjával, az oldalakat az ácsbárddal véglegesítik oly módon, hogy a felületek tapintása eléggé sima legyen, de gyalut nem használnak. Ezután oldalára fordítják a rönköt, és elvégzik azokat a vágásokat, amelyekkel kialakul az írásos lap. A fejfa hátulsó részének elkészítéséhez a rönk hosszában egy sor függőleges irányú vágást eszközölnek, ezek után megkönnyítik a fejfa oldalának kifaragását a fejszével. Amint végeztek a durva faragásokkal, a hátoldalt is véglegesítik a bárddal, ezután kerül sor a rönk elülső felének a megmunkálására, hogy kialakuljon a láb hármas oldalának formája és kettő a fejrészen. Ekkor az ácsmester a segítőtársával elkészíti az írásos lap és a láb találkozásánál, valamint a homloknál a bevágatokat. A munka kétszer két kezet igényel, a bárddal készített bevágatok csatlakoznak a fűrésszel előzetesen kialakított függőleges vágatokhoz. A segítőtárs felülről üti a fejsze fokát, amit a fejfafaragó tart kézben, és az elhajlások szabályozásával változtatgatja a bevágat formáját és mélységét.

Hol találunk Magyarországon kopjafás temetőket?

Szatmárcseke

Talán a leghíresebb és legnagyobb ilyen temető ma hazánkban. A valaha sűrű erdők, kanyargó folyók és gazdag élővilágú lápok ölelésében rejtőzködő falu mindennapi szokásait nem befolyásolták jelentősen külső hatások, de Mária Terézia felvilágosult, abszolutista uralkodó rendeleteinek megfelelően egy idő után nem temetkeztek többet a cinterembe (templomkert) , 1776-ban a falu határain kívülre került a kegyhely. Az új temetőt a református templomtól induló Sikátor utca (ma Táncsics utca) végén, egy elhagyatott telken alakították ki, illetve szentelték fel. Az uralkodó törvénybe foglalta:

hagyják figyelmen kívül, hogy gazdagabb, vagy szegényebb emberről van szó, csak arra legyenek tekintettel, hogy akik közt szülő-gyermek vagy rokoni kapcsolat van, illetve házastársak, azokat egymás mellé temessék.

A sírok lassan gyűltek, igazi temetőkultúra csak 1973 után alakult ki, miután műemléki védelem alá helyezték a temetőt és a fejfákat. A „fejtű való fa” vagyis a fejfa az elhunyt feje fölött magasodik, annak háttal áll, és nyugat felé néz. A sírok észak-déli irányba, többé-kevésbé párhuzamos sorokban fekszenek, de számos a sorból 1-1,5 métert kiugró fejfát is találni. 2022-ben az út keleti oldalán 16 sorban összesen 416 darab csónak fejfát számolhattak össze a látogatók, a nyugati oldalon 23 sorban pedig 886 sírhelyet írtak össze, tehát jelenleg 1302 elhunyt síremléke tekinthető meg a temetőben.

Hajdúböszörmény

Kevesen tudják, de a Debrecentől 15 kilométerre fekvő Hajdúböszörményben például egész temetőparcellát alakítottak ki kopjafás-csónakos sírjelekkel. Az egykori református temetőben lévő sírjelek mérete, formája és díszítése az elhunyt korára, nemére és vagyoni helyzetére egyaránt utal.

A Nyugati temetőként emlegetett, újranyitott egykori református temető egyik parcellájában csak a jellegzetes hajdúböszörményi sírjel, a csónak alakú fejfa állításával lehet temetkezni. A közelmúltban szakszerűen helyreállították a még megmaradt, régebbi fejfákat is. Az újratemetkezések során itt kerültek elő a XIX. század második feléből származó, egyedülállóan értékes, festett, virágos koporsók.

Telkibánya

A vártemplomot körülvevő temetőben a fejfák az "oszlopos-rovásos" kopjafák csoportjába tartoznak. Egyszerűségükkel mentesek minden felesleges cirádától, vagy díszítő elemtől, méltóságteljesek, évszázadokon keresztül megtartották formájukat. Az évszám és a szöveg rávésése nélkül is "beszélő" kopjafák voltak, hiszen formájukról, alakjukról meg lehetett állapítani az elhunyt nemét, életkorát, vagy a közösséghez kapcsolódó viszonyát. Díszítései, archaikus évszámjelölései azokra a korokra utalnak, amikor az írásbeliség még nem terjedt el hazánkban, így például a vízszintes bevágások az évtizedeket, a függőleges rovások pedig az egyes éveket jelölve mutatták az elhunyt életkorát. Még fellelhetőek az emberi testre utaló arányok is attól függően, hogy a kopjafák kisgyermek, fiatal korú vagy soványabb testalkatú sírhelyét jelölik.

Különleges értéket képviselnek a kopjafák díszítő elemei is. Az ősi halottkultuszra utalnak a rozettás, forgó rózsához hasonló díszítések, amelyeket leegyszerűsítve körzővel szerkesztenek, ez a napisten kőköri eredetű jelképe. Ma már semmilyen kultikus jelentősége nincsen, de mint örökölt hagyomány és megszokott fejdísz, tovább él a telkibányai kopjafákon. Megtalálható még a szomorúfűz vésett formája is ami csak az utóbbi évszázadban terjedt el.

Égerszög

A temetők stílusa természetesen szorosan kapcsolódik a közösség vallásához, így a református környéken elterjedtek a fából készült sírjelek. Égerszögön is szép kopjafás temetőt találunk. A „holt falu", a temető ugyancsak archaikus, népi díszítőművészeti alkotásokat őriz. Még ma is álló, az elhunyt kora és neme szerint különbözőképpen faragott, régi oszlopos fejfái a galyasági temetők egykori, korántsem egyhangú képének tanúi.

Szentes

Kiss Bálint szentesi református lelkész 1820-as években született leírása szerint, a fejfa akkori neve főtől való fa. Kiss Bálint az 1830-as években Szentessel is kapcsolatba hozhatóan gombos fákat és élesre faragott fejfákat említ. Az élesre, szögletesre, négyszögletesre faragott és csillagokkal díszített fejfák megkülönböztető neve Szentesen a XIX. század végén kopjafa, kopja fejfa.

A szentesi fejfákról megjelent első és legfontosabb néprajzi írás Csalog József "A szentesi református temetők gombosfái" című munkája 1957-ből. Amikor 1991 januárjában a szentesi Középső temető gondnoksága hozzákezdett a sűrűn benőtt temető kitisztításához, az első hetek után már látszott, hogy a teljes területen több száz fej fának kell lennie és ezek tervszerű felmérésével fontos adatok nyerhetők.

A szentesi temetők, amelyekben fejfák találhatók, a város keleti részén helyezkednek el. Sorrendjük északról dél felé haladva a következő: Hékédi temető, Szeder temető, Középső református temető, Evangélikus temető, Alsó református temető. A Középső temető megnyitását 1861-ben kérelmezték a szentesi reformátusok. Ez a "Nagyvölgyi új temető" másképpen "Nagyvölgyi közép temető". Területe 1865-ben még bővült is. E Középső református temető déli felét 1968-ban kisajátították. Az ekkor szükségessé vált felszámolási munkákban részt vett Gilicze László szentes-felsőpárti református lelkész is. A Hékédi temető nevét az itteni városrészről kapta. A Szeder temető nevét a területet 1907-ben adományozó földbirtokos után nyerte.

A fejfák száma a Hékédi temetőben 35, a Szeder temetőben kb. 100, a Középső temetőben 834, az Evangélikus temetőben 11, az Alsó református temetőben kb. 100. (A Szeder- és az Alsó református temetőben a felmérés még tart, ezért szerepel becsült darabszám.) Így a szentesi temetőkben 1991-ben több mint ezer fejfa ill. fejfa csonkja található.

A szentesi fejfák ma vizsgálható legszámosabb csoportja a gombosfa formai szempontból és a megmunkálás mívessége szempontjából is osztályozható. A gombosfa földbe ásott része és az ezt követő feliratos rész fölött találhatók a faragott díszítőelemek. A leggyakoribb gombosfa típusnál a feliratos rész fölött először egy felfelé szűkülő nyak, ezen gömb alakú gomb, majd ismét egy nyak, felette körtealak és a tetején egy kihegyezett gombnak mondható, csúcsban végződő díszítőelem látható.

A szentesi gombosfa mérete és alakja a vizsgálható időszakban már nem jelezte a halott nemét, korát, családi állapotát. Pl.: található pár hónapos csecsemőnek állított, az átlagosnál jóval magasabb és vastagabb gombosfa. A magasság és a vastagság inkább a jómódot jelezte. A fiatalon elhunytak gombosfáit a századforduló időszakában még világoskékre festették.

A bemetszett feliratok három csoportba sorolhatók. Leggyakoribb az "Itt nyugszik..." formulával kezdődő. Megfigyelhető még "E sírhalom alatt fedi..." kezdősorú felirat is. Egyszerűbb sírfeliratoknál csak a név és a születési ill. a halál évszámai olvashatók. Az "ABFRA" betűk - A boldog feltámadás reménye alatt - rövidítése. A tipikus szentesi gombosfa iparos mester kezére utal, míves bognármunka.

Az igazán tehetősek a századforduló időszakától már márvány obeliszket készíttettek. A szegényebbek sírjaira a gombosfánál olcsóbb deszkafejfa, fejléc került. Ezek a sírkövek mintájára készített deszka sírjelek felül lekerekített, a két szélén a felső sarkokban akroterion dísszel ellátott formájúak. Valószínűleg nagy tömegben gyártották, ill. használták az ugyancsak deszkából készített keskeny lécre erősített, tulipánra emlékeztető, ún. sütőlapát alakú sírtáblát. A földbe ásott deszka és keskeny léc gyors korhadása miatt a deszka sírjelekből kevés maradt fenn napjainkra.

Címlapkép: Getty Images