50 éves az első hazai nemzeti park: vétek lenne kihagyni ezeket a látványosságokat

HelloVidék   
  Megosztom
50 éves az első hazai nemzeti park: vétek lenne kihagyni ezeket a látványosságokat

Nemzeti örökségünk, a védett természeti értékek megőrzésének jelentőségét mutatja, hogy az első hivatásos természetvédelmi őr, Gulyás József 100 éve állt szolgálatba, az állami természetvédelem fejlődése pedig azóta is töretlen – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Folyóparti élővilág egykor és napjainkban” című Interreg projekt záróeseményén, Ipolytarnócon, kedden.

Az államtitkár beszédében emlékeztetett, hogy idén 50 éves az első hazai nemzeti park, illetve tavaly ünnepelte 45. születésnapját a hazánkban harmadikként alapított Bükki Nemzeti Park – hívja fel rá a figyelmet az Agrárminisztérium. A nemzeti park Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjedve látja el természetvédelmi feladatait, valamint 9 tájvédelmi körzet és 14 országos jelentőségű természetvédelmi terület tartozik a felügyelete alá.

Milyen látványosságokat találunk itt?

Itt található a Hollókői Tájvédelmi Körzet, amely Kulturális Világörökség helyszín, illetve az Európa Diplomás terület címmel kitüntetett Ipolytarnóci Ősmaradványok. Ezen felül Csillagoségbolt-park címet elnyert a nemzeti park területe és a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található. A jelenleg záruló, határon átnyúló, 383 millió forint összértékű projekt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet érintette, amelyből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forintot használt fel – fogalmazott Rácz András.

Évi 200.000 látogatót számlálnak

Az államtitkár kiemelte, a hazai nemzeti parkok fenntartásában álló mintegy 370 ökoturisztikai létesítmény negyede a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság élménytárát gazdagítja. A nemzeti park alapításakor, 1977-ben 15 munkatárssal rendelkezett, ma viszont már mintegy 160-an dolgoznak itt a természeti értékek védelméért. A létesítmények folyamatos fejlesztése iránti igény nem alaptalan, hiszen az éves regisztrált látogatószám az elmúlt 13 évben megduplázódott, 200 ezerre nőtt. Az ökoturisztikai kínálatot tovább bővíti a közelmúltban átadott Harkályház Mátrafüreden, a Bükki Csillagda, valamint a hamarosan megnyíló Szeleta Park Miskolcon – fűzte hozzá az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

agrárminisztérium

természet

utazás

bükk

bükki nemzeti park

környezetvédelem

kirándulás

ipolytarnóc