Örülhetnek a békésiek: nyolc év után újra van személyvasút ezen a vonalon
Nyolc év után, napi 5 vonatpár közlekedtetésével újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
A közleményben ismertetik, hogy Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya, és környezete. A szakaszon tavaly augusztus óta a tehervonatok közlekednek, november 28-tól pedig a személyforgalom is elindulhatott.
A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Hangsúlyozták, a személyforgalom újraindítása elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között. A Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen.
A MÁV közleménye szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter az első járat utasaként úgy fogalmazott, hogy a vasútvonal Magyarország és Szerbia összetartozását, közös múltját és jövőjét jelképezi. Érdemi segítséget ad a két ország között ingázó diákoknak és munkavállalóknak, és azoknak a családoknak, akik a határ túlfelén élő szeretteikkel igyekeznek tartani a kapcsolatot.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)