Itt a bejelentés: újabb Ipoly-híd került átadásra Magyarország és Szlovákia között
Újabb Ipoly-híd került átadásra Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Drégelypalánknál, a másikon Ipolyhídvégnél, ami nagyban meg fogja könnyíteni a határ menti közösségek életét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.
A tárcavezető a közel hárommilliárd forintból épült, 50 méteres Szent Borbála híd ünnepélyes átadóján arról számolt be, hogy a fejlesztéshez kapcsolódóan hazánkban egy kilométernyi, míg a szlovák oldalon ötszáz méternyi útépítés történt, és mindennek a nyomán pár percre rövidült az átkelés ideje az eddigi húsz kilométeres autózás helyett. Beszédében emlékeztetett, hogy a helyszínen a folyó két partja közötti összeköttetés létrehozását már Hunyadi János elrendelte az 1400-as évek közepén, de a híd a második világháborúban megsemmisült.
Itt tehát olyan munkát végeztünk el, amellyel már régóta adósak voltunk az itt élő emberek számára
- fogalmazott.
Szijjártó Péter tudatta, hogy ezen a 654 kilométeres határszakaszon 2010-ben még csak huszonkét ponton lehetett átkelni, a két ország vezetői azonban 2014-ben megállapodást írtak alá ezek számának a növeléséről, így ez a mai átadóval el is érte a negyvenet.
Ez tizennyolc új összekötő kapocs, amely Magyarország és Szlovákia, a magyarok és a szlovákok, a két gazdaság és a határ két oldalán élő közösségek közötti kapcsolatokat fűzik még szorosabbá
- szögezte le.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)