Erre minden ingázónak érdemes ránézni: már elérhetők az újítások a MÁV applikációban

MTI   
  Megosztom
Erre minden ingázónak érdemes ránézni: már elérhetők az újítások a MÁV applikációban

Már elérhető a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója, amelyben fontos tartalmi változás, hogy a főmenüben található térképet felváltotta az EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője - közölte a vasúttársaság.

A közlemény szerint a tesztüzemben már nyár elején elindult EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) az első olyan, integrált utazástervező platform, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, így annak segítségével bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását a közösségi közlekedés szinte minden eszközével.

Az immár a MÁV applikációban is elérhető felületen egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, beleértve az esetleges késéseket és más, rendkívüli közlekedési eseményeket, ahogyan azt is, hogy melyik vágányról indul a vonat, melyik kocsiállásról az autóbusz, továbbá mikor érkezik a járatunk az adott megállóba

- áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

máv

applikáció

emma

máv-volán-csoport