Ingázók figyelem! Új buszjárat indulhat hamarosan ezen a forgalmas szakaszon

HelloVidék   
  Megosztom
Ingázók figyelem! Új buszjárat indulhat hamarosan ezen a forgalmas szakaszon

Az Építési és Közlekedési Minisztérium egy új buszviszonylat indítását mérlegeli a 142-es azaz Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vasútvonal Lajosmizse és Dabas közti szakaszának kiváltására.

Az új járat a 625-ös számot viseli és expresszjáratként közlekedne Kecskemét és Budapest között úgy, hogy Kecskemét és Hernád között a buszok a településeken keresztül, míg utána az M5-ös autópályán haladva járnának, a jelenlegi járatokhoz képest fél órával rövidebb menetidővel, derül ki egy volánbuszos körlevélből - írja az Infostart.

Azt, hogy a tervezett járat kifejezetten a vasút kiváltására jönne létre, jól mutatja, hogy a változásra hivatkozva a vonatokat Dabas és Lajosmizse között kétórás ütemre vágnák vissza a jelenlegi egyórás gyakoriság helyett.

2025 elejétől nagyléptékű központosítás kezdődik majd az országos tömegközlekedés terén, amikoris összevonják a MÁV–Startot, a Volánt, a MÁV–HÉV-et és a MÁV Rail Tours-t MÁV Személyszállítási Zrt.-vé. Érdekes – jegyzi meg a lap –, hogy az egyesülésből logikusan következően a társaság érdekelt kéne, hogy legyen az olyan párhuzamosságok megszüntetésében, amelyeket éppen most hoznak létre.

A buszos besegítés azonban racionálisan gondolkozva valóban indokolt, hiszen a buszok jóval gyorsabbak, megbízhatóbbak és késésre is kevésbé hajlamosak, mint a lajosmizsei vasútvonal eső kelő dízeljárművei

– teszik hozzá.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

máv

busz

közlekedés