Milliós büntetést kapott a trükköző teherautós: mágnessel csalta el a pihenőidőt

MTI   
  Megosztom
Milliós büntetést kapott a trükköző teherautós: mágnessel csalta el a pihenőidőt

Mágnes segítségével csalta el a kötelező pihenőidejét egy teherautó vezetője, akit a pénzügyőrök Bükkábrány külterületén ellenőriztek, a sofőrnek több mint egymillió forintnyi bírságot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.


 


 

A közlemény szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett.

A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését.

A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon.

A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

utazás

büntetés

nav