Zsebbenyúlós lesz, ha itt töltenél pár napot: nem is tudod mennyi plusz pénzt kell fizetned érte
Az idegenforgalmi adó (IFA) mértéke az elmúlt két évtized során fokozatosan emelkedett: 2003-ban a maximum 300 forint vagy a fizetendő összeg 4%-a volt, míg 2024-től a legmagasabb kivethető összeg vendégéjszakánként 680 forint. Az IFA-ból származó bevételek jól tükrözik a hazai turisztikai forgalmat: 2022-ben például Márokföld lakosonként 199,9 ezer forint bevételt könyvelhetett el, míg Budapest több mint 7,5 milliárd forintot gyűjtött be összesen. A Pénzcentrum az IFA bevételeinek regionális, vármegyei és települési szintű megoszlását elemezte a 2022-es adatok alapján.
Hol fizetjük a legtöbb IFA-t?
A regionális és vármegyei adatok után nézzünk rá a település szintű adatokra. Először az 5 legtöbb IFA bevételt szerző településeket nézzük meg lakosságarányosan. A legtöbb bevételt a Zala vármegyei, 58 lélekszámú Márokföld tudhatja magáénak, 199,9 ezer forintot lakosonként, ahhoz képest, hogy 2021-ben ez az érték a 100 ezer forintot sem érte el fejenként. Márokföld egy kis falu Magyarország nyugati részén, Zala megyében, közel a szlovén határhoz. A település zöld környezetben, dombokkal és erdőkkel körülvéve helyezkedik el, ami nyugodt, vidéki hangulatot áraszt. Márokföld az Őrség régió közelében található, amely híres természeti szépségéről, hagyományos falusi építészetéről és kulturális örökségéről, valamint arról, hogy ott található az Őrségi Nemzet Park is.
Több a listán szereplő település nem okoz meglepetést, hiszen a legkedveltebb turista célpontok közzé tartoznak, úgy mint például Hévíz, Tihany vagy Zalakaros, de, ha a top10-es listát nézzük akkor is olyan települések szerepelnek, mint Visegrád vagy Zamárdi, amelyek abszolút jogosan helyezkedik el a lista ezen szakaszán.
Íme, a top5 legtöbb bevételt szerző település:
- 1. Márokföld
Régió: Nyugat-Dunántúl
Vármegye: Zala
IFA bevétel 2022/fő: 199,9 ezer forint - 2. Zalakaros
Régió: Nyugat-Dunántúl
Vármegye: Zala
IFA bevétel 2022/fő: 129 ezer forint - 3. Hévíz
Régió: Nyugat-Dunántúl
Vármegye: Zala
IFA bevétel 2022/fő: 111,2 ezer forint - 4. Bük
Régió: Nyugat-Dunántúl
Vármegye: Vas
IFA bevétel 2022/fő: 74,3 ezer forint - 5. Tihany
Régió: Közép-Dunántúl
Vármegye: Veszprém
IFA bevétel 2022/fő: 63,7 ezer forint
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)