Hátborzongató jelenet az M7-esen: figyelmetlen sofőr okozott balesetet
Ismét egy figyelmetlen sofőr okozott fejfájást a közlekedőknek, ezúttal az M7-esen - írja Facebook-posztjában a MKIF Zrt.
Jó látási viszonyok, hosszan belátható útszakasz, a lassító sávon forgalmi okok miatt előbb lassulnak, majd meg is állnak a járművek. A távolból érkezik egy platós teherautó, szabályosan kisorol a lassító sávra és 2-300 méteren keresztül gyakorlatilag továbbra is gyorsabban közlekedik, mint a főpálya sávjain haladó járművek
- figyelmeztetnek a szakemberek.
Az utolsó pillanatban már fékez, és elrántja a kormányt, de ekkor már késő – belerohan a sor végén álló személyautóba és ezzel a lendülettel összetolja a várakozó kocsisort. A hirtelen sávváltási manőverrel pedig egy szabályosan közlekedő autósnak is nekiütközött, aki a lökéstől szintén belerohant az álló kocsi sorba.
A figyelmetlenség eredménye:
- 2 könnyebb sérült
- A balesetben résztvevők lelki és testi épségének kockáztatása
- 7 összetört autó
- 2 órán át tartó forgalomkorlátozás a helyszínelés, törmelékek eltakarítása és a műszaki mentés idejére
- Több kilométeres torlódás, ezáltal jelentős időveszteség az autópályán közlekedőknek
- A forgalomban való részvétel társasjáték, ahol kénytelenek vagyunk vadidegen emberekre bízni saját biztonságunkat.
Ne játszunk ezzel a bizalommal, hiszen a következmények súlyosak lehetnek. Ha közlekedünk, figyeljünk az útra és csak az autóvezetésre koncentráljunk. Semmilyen üzenet, SMS, poszt és semmi más sem lehet olyan fontos, hogy ne várhatna pár percet. A biztonság mindenek előtt! A sajátunké és a többi közlekedőé
- figyelmeztetnek a szakértők.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)