Újabb város döntött: lezárták Hollókőt a járványveszély miatt
A járványveszély miatt lezárták Hollókőt a turisták elől. A kihelyezett, piros szórólapokon jól látszik a #maradjotthon felirat.
A járványveszély miatt lezárták Hollókőt a turisták elől. A kihelyezett, piros szórólapokon jól látszik a #maradjotthon felirat.
A cég a kialakult rendkívüli helyzetben mindent megtesz azért, hogy segítse az egészségügyben dolgozókat.
További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Nem rettent meg az autó látványától sem. Egy ideig szemlélte a járművet és vezetőjét, majd sietve odébbállt.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 19,8 százalékkal több, 68,056 milliárd forint bruttó árbevételt értek el január-februárban. A külföldiektől származó szállásdíjbevétel 26,0 százalékkal, a belföldiektől befolyt 19,5 százalékkal nőtt.
Koronavírus-járvány ide vagy oda, ahogy kijött a jó idő, a falu közkedvelt helyszíneit, a Pisky sétányt, a Belső- tó partját, a piacok környékét és a kilátót csoportosan keresik fel a vendégek.
Ismételten kiemelte, hogy az egész ország területén jelen van a koronavírus, Budapesten és Pest megyében van a nyilvántartott fertőzöttek kétharmada, ezért fontos a védelmi szabályok betartása, de egyelőre nem tartunk a tömeges megbetegedések fázisában.
Táblák és négy nyelven figyelmeztető matricák kerültek kihelyezésre, hogy kevesebb legyen a szemét.
Várhatóan 20-40 perccel hosszabodik meg a vonatok menetideje a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon. A meghibásodott biztosítóberendezés miatt az S80-as személyvonat menetrendjében változások történtek.
Az M3-as autópálya most Vásárosnamény előtt ér véget, az innen induló és a beregdaróci ukrán határátkelőig tartó szakaszt tervezik majd. Az új út autópályává fejleszthető, 2x2 forgalmi sávos, mintegy 23 kilométer hosszú autóút lesz.
A COVID-19 vírus Magyarországi megjelenése nagyon nagy hatással van sok egyéb mellett a turizmusunkra is. A HelloVidéknek Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke beszélt a jelen állapotokról és a lehetséges megoldásokról.
Idén az üzemeltetőknek, az érintett önkormányzatoknak juttatott vissza nem térítendő támogatással 86 strand - köztük 64 balatoni - újulhat meg, közel 3 milliárd forintos forrásból.
A baleset a Boldog Özséb kilátó közelében történt szerdán. A férfit csak gyalogosan lehetett megközelíteni, a mentésben a szentendrei hivatásos és a pomázi önkormányzati tűzoltói, valamint a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vett részt.
Mintegy 560 millió forintból megvalósuló beruházás során a burkolat mellett az Ugrató-patak hídját is felújítják.
Fokozatosan csökken a forgalom a kijárási korlátozás bejelentése óta, de még így is több százezer személygépjármű közlekedik a legfőbb hazai fő-, illetve gyorsforgalmi utakon.
A Erdőmentők Alapítvány szerint sokat segít ebben a nehéz időszakban, ha kimozdulunk, de nagyon nem mindegy, hogyan tesszük. Tanácsaikat közösségi oldalukon osztották meg.
A #nemonddleaszállásod kampány szerint arra buzdítanak mindenkit, aki a térségben szállást foglalt, hogy lemondás helyett inkább módosítsa az utazás időpontját.
Egyre több település áll ki az otthonmaradás mellett. Most a Dunakanyarban történt összefogás a járvány lassítása érdekében.
Hiába, hogy rendszeres átvonuló Magyarországon, mégis rendkívül ritkán kerül szem elé ez a gyönyörű faj.
A koronavírus okozta helyzet kialakulása kapcsán osztották meg tanácsukat, kérésüket közleményükben.