Aggasztó: megugrott a fertőzöttek száma a vidéki járványkórházban
A polgármester arról írt, hogy az orvosok az angol mutációt okolják a fertőzésszámok növekedéséért, és egyre több fiatal is megfertőződik.
A polgármester arról írt, hogy az orvosok az angol mutációt okolják a fertőzésszámok növekedéséért, és egyre több fiatal is megfertőződik.
A miniszterelnök azt mondta: aki regisztrált, de nem jó neki az a vakcina, amivel oltanák, visszautasíthatja azt, de ezt nem javasolja. Azt is hozzátette: mindannyian Müller Cecília kezében vagyunk.
Most a szövetség elnöki tanácsadójával, Cselényi Krisztina segítségével tekintettük át az ágazat aktuális helyzetét, illetve azt, hogyan alakult a magyar bútorgyártás helyzete az elmúlt 5-10 évben.
Az országos tisztifőorvos a járványügyi adatok alapján mindenkit körültekintésre és maximális óvatosságra int. Azt is mondta, hogy több ország példája is mutatja, a korai nyitás sok veszélyt rejt magában.
A polgármester szerint a város tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó, ennek köszönhető a mostani enyhítés.
Gulyás Gergely elmondta, a korábbi csökkenő tendencia után jelenleg stagnálást láthatunk a járvány alakulásában, melynek oka a vírusmutációk gyorsabb terjedése.
Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk arról, hogyan érinti a magyar agráriumot a pandémia, miért fontos békeidőben is a hazai termékek vásárlása, és hogy meg fogják-e érezni a magyar fogyasztók a Brexitet.
Az előző hetek csökkenése után országos átlagban ismét emelkedést mutat a szennyvízmintákban az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
A városi cég tavaly 50 százalékos bértámogatást kért a dolgozók után novemberre és decemberre, több mint 40 millió forintot igényeltek a megyei kormányhivatalon keresztül, de még mindig nem érkezett meg.
Bármilyen enyhítés oltás hiányában újabb járványhullámhoz, későbbi szigorúbb szabályokhoz vezetne - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba, mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke.
A Tesco, a Spar, és több hazai áruházlánc dolgozói is soron kívül kaphatják meg a koronavírus-védőoltást a Pénzcentrum értesülései szerint. Úgy tudni, a vakcinák közül nem választhatnak majd a dolgozók, de sehol sem lesz kötelezően előírva az oltás.
Most a kereskedelmi szektor egyik szereplőjével készített interjút a HelloVidék. Müller Lászlót, a Café Smuz és a Viragneked.hu, online virágrendelő portál tulajdonosával beszélgettünk.
Az Országos Vérellátó Szolgálat a koronavírus járvány időszaka alatt is folytatta a vérvételek lebonyolítását, lehetőséget biztosított vérplazma adományozásra a koronavírusos betegek gyógyulásához és napi több ezres tesztkapacitással járul hozzá a koronavírus tesztek végzéséhez.
Azt mondta nekik, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatják be magukat, akkor büntetést is kaphatnak.
Április elejére 2 millió beoltott a terv, ezek a számok a nagy valószínűséggel érkező vakcinákra épülnek, tehát nagyjából biztosak a kormányfő szerint - mondta pénteki rádióinterjújában.
Müller Cecília elmondta: alapesetben a daganatos betegek, a magas vérnyomásban, az autoimmun és a cukorbetegségben szenvedőknek is ajánlott a védőoltást, de minden esetben az oltóorvos dönt a páciens beolthatóságáról, az aktuális egészségi állapotát figyelembe véve.
Abban reménykednek, hogy a vakcinának köszönhetően is beáll egyfajta fogyasztói biztonság, a gazdaság minden területen el tud indulni, és egy kiegyensúlyozott közétkeztetés kiegyensúlyozott turizmus kihat az árakra.
Én is beoltatom magam, kivárom a sorom, én megvárom a kínai vakcinát, abban bízok - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.
Egyelőre együttműködést kérnek a vendéglátóhelyek tulajdonosaitól, üzemeltetőitől, hangzott el az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.