Visszajárt a házhoz egy fosztogató betörő: őrizetbe vették a tolvajt
A kecskeméti nyomozók azonosították és őrizetbe vették a betöréssel gyanúsítható helyi férfit.
A kecskeméti nyomozók azonosították és őrizetbe vették a betöréssel gyanúsítható helyi férfit.
A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott a lakásban, ahova bement két másik férfi és egy nő, akik bántalmazták őket.
Azt tanácsolták, hogy mindenki fokozottan figyeljen értékeire, például a tömegközlekedési járatokon; ne vigyenek magukkal felesleges értékeket, a temetőben pedig egyetlen pillanatra se hagyják őrizetlenül a táskájukat.
Egy gombászó házaspár csontokat talált egy zacskóban az erdőben, Szántód közelében. Az orvosszakértő megállapította, egy 13-14 éves kislány maradványai lehetnek, aki valamikor az elmúlt húsz évben halt meg.
Somogy megye útjain ebben az időszakban több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban.
Korábban is volt gyorshajtásos ügye: idén májusban a 47-es számú főúton 129, majd Békéscsabán, a Szarvasi úton 74 km/h-val hajtott el a traffipax előtt.
Egységes nemzetközi művelet keretében végeznek fokozott ellenőrzést a vasúti biztonság érdekében.
Megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől egy dombóvári férfi, aki érvényes jogosítvány nélkül, 150 kilométer/órás sebességgel hajtott egy forgalomból kivont autóval.
Bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában.
Új pszichoaktív anyaggal bűnszövetségben elkövetett visszaélés gyanújával folytat eljárást a rendőrség öt ember ellen, akiket szerda hajnalban vettek őrizetbe Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében.
Az ellenőrzések során több gyorshajtóról készült felvétel, volt olyan autós, aki a megengedett 90 helyett 236 km/órával hajtott 2020 októberében.
A gyanús körülmények között eltűnt férfi csaknem 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A rendőrség emberölés gyanújával nyomoz.
A nagykátai egyenruhások felkaroltak és orvoshoz vittek egy sérült kutyát.
Sajnálatos módon a tapasztalatok azt mutatják, hogy belterületen és külterületen is jelen van a gyorshajtás. Ezek voltak a legsúlyosabbak.
Az ellenőrzések során bebizonyosodott, hogy több felhasználási helyen is illegálisan rákötöttek saját kutat az ivóvízhálózatra. A havária helyzetek elhárításában csaknem 350 ember vett részt, a munkálatok 60,6 millió forint ráfordítást igényeltek a szolgáltatótól.
Lezárt, a tűző napon parkoló autóból mentettek ki egy 14 éves lányt a rendőrök Nyíregyházán.
A rendőrök vezették ki az erdőből azt a győri családot, akik túrázni indultak a Mecsekbe, de rájuk esteledett és az őket körbe vevő vadak miatt egy vadászlesen ragadtak.
Lakáskutatás során akadtak a régészeti leletre, ami egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. Feltehetően egy kelta sírból való.
A Balaton legbűnösebb városa a déli partról került ki, ám a második helyezett a nyugati, míg a harmadik a tó északi partján terül el a Pénzcentrum összesítése alapján.
Az eljárás során egy 55 éves veszprémi lakos került a hatóság látókörébe. A balatonalmádi nyomozók házkutatást tartottak, az értéktárgyak lefoglalásával több mint egymillió forintos kár térült meg.