Világsiker: ezekért a somogyi hajasbabákért őrülnek meg most külföldön

Török Emőke mosolygós, vidám és minden mozdulatával szeretetet sugároz. Az ember pont ilyennek képzelne el egy babakészítőt. A lakás a szentélye, ahol több mint harminc év kreatív ötletei köszönnek vissza: minden méretű és kialakítású babák, állatfigurák és más kézműves termékek. A kaposvári babakészítőnél még egy március 15-re készülő kokárda is egyedi: a szőke, két copfos kislány figura egyszerre használható a nemzeti napunkon kitűzőként, az év többi napján pedig hűtőmágnesként.

Már egészen fiatalon is nagyon babázós voltam, és ez az érzés kitartott a mai napig. Az ötvenes években voltam gyerek, és akkor bizony nem jutott senkinek a klasszikus értelemben vett baba. Édesanyám, aki szintén örökre gyerek maradt, minden tőle telhető anyagot megvásárolt nekem: fonalat, tűt, anyagokat a hímzéseimhez és a kötéseimhez. Az apácáknál végzett, és tanítónőként dolgozott, amihez óriási kézügyesség társult. Akkoriban még nem volt televízió vagy Internet, így egész nyári szünetben hímezgettem és a babáimnak varrtam ruhát. Rengeteg időt töltöttem a barátaimmal és sokat babáztunk

– emlékezett vissza a kezdetekre Török Emőke.

A babakészítő mindent magától, teljesen amatőr módon tanult meg. Tanárnak tanult és több mint negyven évig élt a hivatásának, miközben pedagógusi pálya mellett harminc éve kezdte el megvalósítani saját elképzeléseit textilből. Talán hivatásából kifolyólag volt meg benne a kezdetektől a perfekcionizmus, és erre törekedett a kézműves feladatai végzése közben is.

Sok más helyi kézműveshez hasonlóan Török Emőke is állatfigurákkal kezdte egykor a pályafutását. Repertoárjában így még ma is előfordul ezekből néhány. Aztán a babakészítés szinte észrevétlenül hivatássá vált. Eleinte elsősorban a gyerekeknek készítette a szeretett játékokat, de hamarosan egyre több embernek megtetszettek az „alkotásai”, és szép lassan a hobbi eladássá nőtte ki magát. És ekkor már nem volt megállás: miután megálmodta a babák minden egyes porcikáját a cipőktől kezdve, a hajukon át és a testalkatukig, megpróbálta azt megvalósítani. Internet híján mindent saját maga tervezett és készített el.

Hamarosan az újabb tapasztalatszerzés jegyben már egy versennyel egybekötött kiállításon találtam magam. Épp 1995-öt írtunk és Győrbe utaztam, ahol örökre megváltozott az életem. Itt találkoztam ugyanis a nemzetközi Global Doll Society (Baba Világszövetség-GDS) tagjaival, akik megkértek, hogy lépjek be a világszövetség sorába, amit én örömmel megtettem. A következő évben érkezett a meghívó tőlük, amiben szeretettel meghívtak az éves versenyre. Annak ellenére, hogy akkoriban igen drágának bizonyult mind a nevezési díj, mind az utazás, mind a szállásköltség, a szakmai előrelépés reményében elfogadtam a meghívást. A három napos megmérettetésen személyesen is részt kellett venni, ahol a verseny végén az Oscar-díjhoz hasonló díjkiosztó ceremónián hirdetik ki a győzteseket. Itt megfigyeltem, hogy a versenytársak mivel készültek, megismertem a babakészítés aktuális „trendjeit”, találkoztam a kellékesekkel, akik parókákat, szemeket, festékeket és hasonló, hasznos holmikat árultak. Ez mind nagyban meghatározta a továbbiakat

– tette hozzá Török Emőke.

A kaposvári babakészítő már elsőre kiszúrta, hogy az ő babái egészen mások, mint a nyugati alkotók termékei. A japán babákhoz hasonlóan, ezek is nagyon eltértek a többi versenyző alkotásától. De talán pont ebben rejlett az igazi különlegességük...

1998-ban Rozika baba már elrabolta a belgiumi Brugge zsűrijének a szívét, és a kaposvári tanárnő elhozta a világverseny nívódíját. A következő évben a magyar Aranykéz kézműves szakmai díjat zsebelte be, és a duisburgi világbajnokságra egy megadott téma nyomán készítette a babáit. Az „erdő figurái” témakör megmérettetésére három babával indult, ahol a Szennai Baba elhozta az első és a harmadik helyet is. Török Emőke ekkora már egyértelműen adaptálta a korábban megszerzett tudást az alkotásai készítése során.

A Szennai Baba az egyik legegyedibb alkotásom, ami ízig-vérig népi baba. Mind a ruházatával, mind az arcával, mind az emberi kisugárzáshoz hasonló értékelési szempontnak minősülő ragyogásával kitűnt a többi közül. Talán visszatükrözte azt a rengeteg befektetett munkát, amit a készítésének szenteltem. Mindenképpen szerettem volna valami lokálpatriótát, valami nagyon különlegeset és jellegzetesen somogyit vinni a versenyre. A kaposvári múzeum egyik munkatársával együtt utaztunk el Szennára, ahol egy igen kedves idős hölgy, Ilonka néni volt a segítségünkre. Megdöbbentő, de a szennai konty három egész napig készül, és ennek a titkait tudtuk megtanulni tőle. Régen egy ilyen öltözet vetekedett egy tehén árával, ami igencsak értékesnek bizonyult. A csipke, virágok és szalagok egyvelege igen bonyolult és aprólékos munkát kíván, de minden erőfeszítést megért

– magyarázta a kaposvári babakészítő.

Az első hely mellett a különleges alsószoknya, berakás, pliszírozás, zsebkendő megkapta a Costume Prize díjat is, ami a legjobb öltözetnek jár. A zsűri külön értékelte az eredeti ruházatnak a jól sikerült méretarányos kicsinyítését. A helyi jellegzetes népi motívumok pedig további pluszpontokat értek.

A nemzetközi siker után egy újabb magyarországi elismerés érkezett: az Iparművészeti Múzeumban Az ezredforduló kézműves remekei díjat kapta a Keresztelő formációja 2000-ben. Ugyanebben az évben a potsdami világbajnokságon ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel és a Baba Világszövetség tanári kinevezéssel díjazta szakmai tudását (Magyarországon elsőként). Török Emőke szakmai ismereteit azóta szívesen osztja meg gyerekekkel és felnőttek egyaránt mind a mai napig.

A mai napig nagy kedvencem a 2001-es koppenhágai versenyre készített kis gyufaáruslány baba, amit az Andersen figurák témakörében alkottam. Őszintén szólva már a készítése is földöntúli örömmel töltött el, hiszen ismerve a történetet a baba az első pillanattól kezdve a szívemhez nőtt. A zsűri is hasonlóképp érezhetett, mert a második helyre soroltak minket, és kiemelték, hogy mennyire egyedi, ahogy a rongy segítségével ki tudtam fejezni az érzéseket. Ahhoz, hogy igazán kifejező legyen az arcocskája, minden egyes gödröt a varrással tudtam biztosítani és a fagyott lábacska csak a hab a tortán. Ő az abszolút kedvencem, mert annyira gyámoltalan és azt sugározza, hogy gondoskodjak róla

– mesélte Török Emőke.

A sikerek évről-évre jöttek: a japán baba, Csipkerózsika, Esmeralda, Árvácska, Panni és Peti valamennyien érmes díjakat kaptak a nemzetközi porondon. Közben Török Emőke megkapta Győrben az Év babkészítője díjat is, majd 2002-től tíz éven át saját alapítású akkreditált tanfolyamot hirdetett pedagógusoknak „A rongybabakészítés alapjai” címmel.

Az alapanyagokat a korábbi iskolájából még a mai napig kapja és számos egykori tanítványa segít neki a legjobb darabok beszerzésében. Vallja, hogy a legjobbak mindig azok a maradékok, amik nem igazán kellenek már senkinek. Neki ebből igazi kis kincsestára van otthon. A babakészítés egyértelmű szerelem az életében, ami önkifejezés, kikapcsolódás és öröm is egyben.

Vallja, hogy egy baba attól lesz jó, ha kielégít minden igényt, tehát szerethető, hurcolható és mosható, de nem utolsó sorban érezhető rajta az a gondoskodás, amivel készült. Gyakran ugyanis „kismilliószor” kell őket szétszedni és újra összerakni, hogy azok tökéletesek legyenek. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy szokott-e a babákhoz beszélni, a válasz egyértelmű volt.

Hát persze! Mindig mondogatom nekik, hogy „kislányok, ragyogjatok!”. Néha meg is szoktam őket dajkálni, máskor meg csak együtt ücsörgünk és figyelem őket

– vágta rá a babakészítő.

Tavaly elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri alkotói támogatását, a „MI családunk” című, több tablóból áll rongybabacsalád elkészítésére. Az üzenete: a család korokon, stílusokon átível és mindig örök érték. Török Emőke most ezekkel a babákkal „turnézik”, és igyekszik az ország minden táján megmutatni, hogy honnan indult egy-egy baba és milyen magasságokba képes szárnyalni.

(Címlapképünk illusztráció)