Mindössze párszáz ilyen kutya van Magyarországon: pedig igény az lenne rá

Miközben Angliában évente ezer kutyát adnak át látássérült gazdáiknak, ennek alapján Magyarországon a lakosságszámot tekintve körülbelül 250 vakvezető kutyára lenne szüksége az itt élő több mint nyolcvanezer látássérült embernek. A valós helyzet azonban meg sem közelíti az ideálisat, hiszen a kiképzőhelyek összesen ennek a tizedét tudják biztosítani az igénylőiknek évente. A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület legfrissebb adatai szerint az országban csupán 196 kutyának van vakvezető tanúsítványa.

Nem a szakemberhiány az oka annak, hogy kevesebb a vakvezető kutya, hanem a csekély pénzügyi háttér. z országban alig 200 ilyen kutya van, a kiképzésük megközelítőleg két millió forint. Alapítványunknál általában harminc-negyven igénylő jelentkezik és várakozik folyamatosan a segítőjére, ami azt jelenti, hogy nem kevesebbet, mint egy-kettő, néha három évet várni kell egy-egy kutyára. Pedig óriási a jelentőségük egy látássérült ember életében, mert számtalan területen tudja segíteni a gazdája mindennapjait

– mondta el a HelloVidék kérdésére Berta László, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kommunikációs munkatársa.

A négylábú segítőket a vakvezetőkutya-képző iskoláknál lehet igényelni, ahol ezt követően felmérik az igénylő hátterét, lehetőségeit, igényeit, és ha felkészült arra, hogy vakvezető kutyával közlekedhessen, elkezdik keresni számára a tökéletes segítőt. Olyan kutyák jöhetnek ilyenkor szóba, akik a kiképzésük záró szakaszában tartanak. Ez a keresés tarthat rövid ideig, de hosszú hónapokig is, hiszen nem minden kutya illik minden emberhez.

Ha összeállt az ideális páros, akkor néhány hónapon át együtt gyakorolnak, és végül egy közlekedésbiztonsági vizsgán bizonyítják alkalmasságukat. Ez a próbatétel kicsit hasonlít az érettségi vizsgára, három útvonal közül húz egyet a vizsgázó, amin magabiztosan végig kell haladnia kutyájával, miközben a vizsgabizottság tagjai figyelik minden lépésüket

– magyarázta Berta László.

Szerte a világon közadakozásból tartják fenn magukat a vakvezetőkutya-képzők, az állam szerepvállalása ebben nem számottevő. A négylábú segítők kiképzésének költségét az iskolák úgy számolják ki, hogy a teljes működési költségüket osztják el a kiképzett vakvezető kutyák számával. Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány tagja a nemzetközi vakvezető kutyás szervezetnek, így tudják, hogy ez az összeg náluk és máshol is 15-20 millió forintnak felel meg egy kutya esetében.

Ebben benne van a képezhető kutya tenyésztésének, illetve beszerzésének, kiképzésének, munkába állításnak és munkában tartásnak költsége, ez két-hárommillió forint. A költségek közé tartozik továbbá az alapítvány összes működési költsége, közte a háttérben dolgozó gazdasági-pénzügyi, kapcsolattartással foglalkozó és PR szakemberek munkájának díja, tartalmazza többek közt a kutyák egészségügyi ellátását és élelmezését is.

Fontos, hogy a kiképzés mellett ismeretterjesztéssel is foglalkozunk, heti kettő-három rendezvényen veszünk részt országszerte. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkatársai rendszeresen képzik magukat, külföldi tanulmányutakon vesznek részt, amely szintén költségekkel jár, azonban nélkülözhetetlen a szakmai fejlődéshez. A költségeket növeli, hogy nem minden kutya alkalmas a vakvezető munkára, a tenyésztett kutyák 50-60 százaléka válik be, a külsős felajánlásból érkezetteknek csak 15-20 százaléka alkalmas, de ez nem derül ki azonnal, ezért a később alkalmatlannak nyilvánított kutyákkal is idő, energia és pénz foglalkozni

tette hozzá a szakember.

Jelenleg két, országosan működő szervezet foglalkozik a vakvezető kutyák kiképzésével Magyarországon: a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kiképző iskolája. Ezek a nemzetközi besorolás szerint a „kis iskola” kapacitást érik el, ami évente körülbelül 15-20 kutya kibocsátását jelenti. Rajtuk kívül még kettő-három, úgymond alkalminak minősülő képzőhely tevékenykedik, de ezeken maximum három kutyát tudnak szolgálatba állítani minden évben.

Az első kutyámat pontosan huszonöt éve kaptam, akkor még csak tizenöt éves voltam, de a saját lábamon álltam, ezért rám mertek bízni egy kutyát. Az utóbbi időben egy nagyobb érzelmi viharba kerültem és júniusban újra megkerestem őt, hogy szeretnék egy kutyát. Többször beszéltünk és egyeztettünk, majd augusztusban kaptam a hírt, hogy találtak nekem egy segítőt, akit néhány hét múlva bemutatnak nekem. Folyton csak Dollyra, erre a fekete labradorra gondoltam, de nem mertem beleélni magam a dologba. Még négyszer találkoztunk, mire végleg nálam maradhatott és mindketten igen boldogak voltunk ekkor. Azóta is türelmet, szeretetet, nyugalmat és békességet tanít nekem minden nap. Azt, hogy nem kell pörögni vagy idegeskedni. Elmondja minden nap: ráérünk gazdi, mindent megoldunk! Soha nem gondoltam volna, hogy mindezt pont egy kutya fogja megtanítani nekem

– mesélte kérdésünkre a mosonmagyaróvári Sáfrányné Kobli Írisz, akit saját bevallása szerint elsőre nagyon meglepte a kutya magabiztossága, emberi tempója és az, hogy mellette maximálisan biztonságban érezheti magát, mert magabiztosan kerülnek ki minden akadályt a virágládáktól kezdve a ruhaállványokon át az építkezések gödrein át az úthibákig. Jelen pillanatban az ország minden megyében találkozhatunk már vakvezető kutyákkal. Ők és látássérült gazdáik már mind letették az úgynevezett közlekedésbiztonsági vizsgát, amihez a képzettségi és vizsgakövetelményeket miniszteri rendelet és ahhoz kapcsolódó szabályzat rögzíti.