Gyász! Elhunyt a Ghymes Együttes legendás billentyűse; alig 57 éves volt

HelloVidék   
  Megosztom
Gyász! Elhunyt a Ghymes Együttes legendás billentyűse; alig 57 éves volt

57 éves korában elhunyt Kún Csaba, a Ghymes Együttes billentyűse - közölte hivatalos Facebook-oldalán a zenekar. A temetés 2020. május 25-én 15 órakor lesz Bősön.

Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án született Dunaszerdahelyen született, és már általános iskolás korában zongorázni tanult a helyi művészei iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi Elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ezalatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött. 1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában. A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette a Ghymes alapítója, Szarka Gyula szóló koncertjein is rendszeresen fellépett.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ghymes

gyász

gyászhír

kún csaba