Horror Pethőhenyén: 10 kilós aligátorteknős bújt elő a mocsárból
Több mint tíz kilogrammos, fél méternél is nagyobb átmérőjű aligátorteknőst fedezett fel szerda délután egy hazafelé tartó asszony a Zala megyei Pethőhenyén - mondta el a település polgármestere.
A jól kifejlett hüllő az úttesten sétált, erősítette meg a hírt Deák István, Pethőhenye polgármestere. Az asszony, aki rálelt az állatra, értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijában tennie az agresszív állatot. Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő.
Minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott, mondta el Deák István. A polgármester zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)