8 hely, ahol sosem takarítunk a lakásban, pedig a járvány miatt most extrán fontos lenne

HelloVidék   
  Megosztom
8 hely, ahol sosem takarítunk a lakásban, pedig a járvány miatt most extrán fontos lenne

Otthonunknak évente néhányszor szüksége van egy alapos nagytakarításra: mutatjuk azokat a helyeket, ahol a legtöbb a kosz, mégsem foglalkozunk vele. Vigyázz: egészségtelen lehet, ezért a járvány idején különösen fontos, hogy figyeljünk rájuk!

Amikor belépünk egy szobába, könnyű észrevenni, melyek azok a helyek, ahol már első ránézésre takarítanunk kell. Ilyen egy halom piszkos ruha a fotelban, a használt edények és serpenyők a tűzhely körül, vagy a szőrszálakkal, szappanlerakódásokkal szennyezett mosdókagyló. Sajnos, ha takarításról van szó, a legtöbben hajlamosak vagyunk csak a látható helyeket rendbe tenni, az eldugottabb zugokat pedig vagy egy másik alkalomra tartogatjuk, vagy teljesen megfeledkezünk a létezésükről is. Cikkünkben mutatjuk, otthonunkban hol vannak azok a helyek, amiket szinte sosem takarítunk, pedig rájuk férne, mert lehet, hogy évek óta gyűjtögetjük ott a koszt, ami nem csak esztétikátlan, hanem akár egészségtelen is lehet, írja a The Spruce.

1. A bútorok alatt

Ha tipikusan szennyezett helyet keresünk, nem kell messzire mennünk: az ágy vagy a kanapé alatt rengeteg port találunk. Hogyan halmozódhatott mindez fel? Egyrészt azért, mert nem látszik: nyugodtan hívhatunk vendégeket otthonunka, nem fognak benézni a kanapé alá, ahogy mi sem tesszük. Másrészt, mivel kellemetlen lehajolni és benyúlva takarítani, vagy a bútort tologatni, lassan elfelejtjük, hogy ott is szükség van portalanításra. Vigyázat: a porcicák nem csak az ágy alatt „laknak”, megtelepedhetnek a ritkán használt íróasztal alatt, vagy a szobasarkokban is!

A felhalmozódott por takarítása: A legegyszerűbben, leggyorsabban eltávolítható szennyeződésről van szó. Használjunk portörlőt vagy az annál is hatékonyabb porszívót és hetekre-hónapokra megszabadulhatunk az ágy alatt hempergő porcicáktól. Ha nem akarunk kellemetlen meglepetéseket találni az ágy vagy a kanapé alatt, érdemes évente legalább kétszer nagytakarítást végeznünk. A mikroszálas törlőkendő és az antisztatikus poroló, amit már a nagyszüleink is használtak, remek por-elleni fegyverek lehetnek.

2. Falak és lambériák

A por és a piszok vízszintes és függőleges területeken egyaránt megtapad, beleértve a falakat, lambériákat, díszstukkókat is. Teljes világosságban, ha jól megfigyeljük, észrevehetjük, hogy a falak „szőrösek”, vagyis finom porréteg borítja őket, amit csak a gyakorlott szemek képesek átlátni. A festett falon is megül a por, de a tapéta még jobb tapadást biztosít számára, így érdemes ezekre a felületekre jobban odafigyelni.

Így portalanítsd a falat: A falakhoz tiszta porolót használjunk. A falak tetején kezdjük a porolást, lefelé haladjunk, hogy a már megtisztított falszakaszokat ne kenjük újra össze. Fordítsunk nagy figyelmet a kiugró felületekre, mint például a villanykapcsoló, vagy az ajtókeret! A fürdőszobában nem biztos, hogy elég lesz egy porolót használnunk: a magas páratartalom miatt a párkányokon letapadhat a por, ezeket jobb letörölni.

3. Szekrények, ajtók, képkeretek teteje

Amikor takarítunk, érdemes felfelé is néznünk: lehet, hogy több porba ütközünk, mint gondolnánk! Tisztítsuk rendesen az ajtókereteket, az olyan távoli zugokat, mint a ruhásszekrények vagy a konyhaszekrény teteje, ahol a legritkábban fordulunk meg a portörlővel. A képkeretekkel is vigyázzunk: a port távolítsuk el óvatosan, nehogy kárt tegyünk egy festményben.

Használjunk eldobható porolót meghosszabbítható nyéllel: ez az eszköz szedi össze legjobban a port és a pókhálókat. Egy ilyen portalanítás után a poroló könnyen használhatatlanná válik, így érdemes gyakrabban, évente 2-3 alkalommal ezt a területet is megtisztítanunk. A képkeretekkel, festményekkel csak óvatosan: inkább poroljuk le őket finoman évente többször, mintsem lerakódás képződjön rajtuk!

4. Szellőzők és légszűrők

A legtöbb otthonban, főleg a társasházakban találkozhatunk szellőzőrendszerrel és hozzájuk kapcsolódó légszűrőkkel: ezek lehetnek a legegyszerűbb, hálós típustól a hipoallergén pollenszűrőig bármilyenek, attól függően, mennyi pénzt vagyunk hajlandóak rájuk szánni. Akár a szellőzőablakról, akár a szűrőjéről legyen szó, ezeket az elemeket gyakran cserélni vagy tisztítani kell, hogy a káros anyagok ne jussanak be lakásunk légterébe.

Így tisztítsd a szellőzőt, szűrőt: A szellőzőrendszerben nem csak porral, hanem penésszel és kártevőkkel is meg kell küzdenünk. A szellőző bejáratát mindenki magának tisztítja: nem csak portalanítás, hanem fertőtlenítés, penészirtás és spóramentesítés is javallott, ugyanis ezeknek a tényezőknek a jelenléte egészségügyi kockázatokat is hordozhat magával, írja a Házipatika. A penész allergizáló hatása miatt káros, ugyanis irritálja a nyálkahártyát, az orrot, a tüdőt, de még a szemeinket is. A társasházakban három évente végeznek egy szellőzőtisztítást. Ennek leginkább tűzvédelmi okai vannak, de fontos központilag végzett feladat még a kártevőirtás is. A szűrőket fontos, hogy gyakran portalanítsuk, de emellett nem hanyagolhatjuk el a cseréjüket!

5. A gardrób és a padlója

A gardróbok tisztítása is az elfeledett feladatok közé tartozik: sokan figyelmen kívül hagyjuk, hogy ott tartjuk használt cipőinket, kabátjainkat, és megannyi ruhát, amelyekkel rovarokat, szennyeződéseket hurcolhatunk be a lakásba. Mind közül a legszennyezőbb a cipő és a táska: ők érintkeznek a földdel, így a legtöbb szennyeződéssel is. A cipőnk talpán behozhatunk földet és port, penészt, rovarokat, és sajnos emberi, állati vizeletet, ürüléket is, ami egy padlószőnyegen egészen új életformákat képes létrehozni.

A helyes taktika: Minden évszakban pakoljuk ki a szekrényünket és takarítsunk ki odabenn: ez lehetőséget ad nem csak a szekrény, hanem a ruhák tisztítására, szellőztetésére is, valamint kiselejtezhetjük az ezeréves, sosem használt darabokat, amik csak a helyet foglalják a szép, új ruhák elől. A tél végeztével érdemes kimosni téli kabátjainkat, ruháinkat, csizmáinkat pedig megtakarítani, hogy tisztán kezdhessék meg hosszú hónapokig tartó „álmukat”. A gardrób padlójára kell a legtöbb figyelmet fordítanunk: itt halmozódik fel a legtöbb szennyeződés, többnyire a cipőknek köszönhetően. Kicsit fáradalmas, de hatékony védekezés a kosz ellen, ha gyakran takarítjuk cipőnket (a talpát is!), mielőtt belépünk vele a szobába, vagy betesszük a gardróbba.

6. Tisztítóeszközök, gépek

Hiába kezdünk el takarítani, ha a porszívónk, vagy a tisztítóeszközeink koszosak: csak eloszlatjuk velük a szennyeződéseket az otthonunkban, és nemsokára kezdhetjük az egész feladatot elölről.

Ne csak használd, tartsd őt is tisztán! A porszívót, attól függően, milyen gyakran használjuk, szedjük szét és tisztítsuk meg a kosztól, hajszálaktól, cseréljük a porzsákot és a szűrőt, amit lehet, mossunk meg forró vízzel, hogy megszabaduljunk a gép szennyezettségétől és növeljük annak hatásfokát. A takarításhoz használt szivacsok, mosófejek, súrolókefék feladata is fontos: használat után vegyszerrel tisztítsuk meg mindet, csak így tegyük el őket a következő takarításra!

7. A szobanövények

Gondoltad volna? Otthonunk élő dekorációi rengeteg koszt össze tudnak szedni; ez nyilván nem árt nekünk, viszont a szobanövények elvesztik fényüket, szépségüket, ezáltal pont dekoratív funkciójuktól válunk meg és alakítjuk őket át a sarokban álló, szomorú porfogókká. Rengeteg módszerrel meg lehet tisztítani őket, akár élő, akár művirágról legyen szó.

Növényportalanítás: A kisebb növényeket zuhanyoztassuk le a kádban, vigyázva, nehogy kimossuk alóluk a földet, a nagyobb, nehezen mozgatható darabokat pedig törölgessük át ruhával: utána sokkal jobban fognak kinézni! A műanyag dekorációkat kezelhetjük száraz vagy nedves ruhával, a selyemvirágokat pedig kirázhatjuk, vagy hajszárítózhatjuk a kertben.

8. Mikrosütő

A legtöbb ember nem rendeltetésének megfelelően használja a mikrót: sokszor a nagy sietségben nem takarjuk le a melegíteni kívánt ételt, így belül zsíros, szennyezett lesz az egész gépezet, és a belőle jövő szagok sem lesznek kellemesek. Nekünk megszokott jelenség lehet a koszos mikrónk, de bárki étkezik nálunk, könnyen észre veheti ezt és kérheti a vacsorát inkább hidegen tálalva.

Ecettel és vízzel az ételmaradék ellen: ha ecetet és ugyanennyi vizet melegítünk a mikróban néhány percig, utána könnyebben megszabadulhatunk az ételmaradéktól és a zsírtól, akár egy papírtörlő segítségével. Nagy segítség lehet egy ilyen házi praktika, ha tavaszi nagytakarítás előtt állunk, és szeretnénk némi időt spórolni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

takarítás

nagytakarítás

koronavírus

koronavírus-járvány