Elfogták a védett állatokat legyilkoló szabolcsi vadászokat: ezt művelték a tetemekkel

HelloVidék   
  Megosztom
Elfogták a védett állatokat legyilkoló szabolcsi vadászokat: ezt művelték a tetemekkel

Még tavaly áprilisban nagy sajtóvisszhangot váltott ki annak a barátkeselyűnek a lelövése, amely 1932 óta mindössze a faj harmadik bizonyítottan előforduló példánya volt hazánkban. A bolgár Green Balkans természetvédelmi szervezet kollégái riasztották a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) méreg- és tetemkereső kutyás egységét, mert egy nyomkövetővel jelölt barátkeselyűvel a jelek alapján valami történhetett – áll az MME közleményében, amit a 24.hu szemlézett.


 


 

Az „Ichera” névre keresztelt, repatriált barátkeselyű még 2021 tavaszán Szerbián és Románián keresztül érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol három nappal a megérkezése után a GPS jeladó jelei furcsa módon folyamatosan a Tisza partjáról érkeztek. Az MME kutyás egysége és a Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata néhány órán belül a megadott koordinátákhoz sietett, ahol a Carlo nevű belga juhászkutya segítségével sikerült megtalálni a jeladót, amit már eltávolítottak a madár hátáról. Ezt követően a nyomkövető korábbi adatait elemezve kiderült, hogy a Tisza partjától légvonalban több mint 10 kilométerre Szabolcsbáka település határában a Durbák Farm Vadásztársaság területén történt valami a madárral.

A keresőkutyák segítségével sikerült megtalálni a madárból származó sérült tollakat valamint nagyobb mennyiségű vérnyomot is: a helyszínen tapasztaltak a keselyű lelövésére utaltak, így a szakemberek riasztották a rendőrséget. A rendőrségi helyszínelést követően a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át az ügyet, a nyomozás pedig a napokban sikeresen zárult, és az ügyészség vádat emelt a gyanúsítottak ellen.

A nyomozás során más ragadozó madarak ellen elkövetett bűncselekményekre is fény derült

Az elkövetők legalább négy egerészölyvet csapdáztak és pusztítottak el egy fácán- és tőkés réce nevelő telep közelében. Az ügyészség, mivel több védett és egy fokozottan védett faj elpusztításáról volt szó, természetkárosítás miatt emelt vádat: a négy elkövető közül a kisvárdai vendégvadászt egyrendbeli, míg a többi vádlottat többrendbeli természetkárosítással vádolják.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

védett faj

madár

madár megfigyelés