Ez durva: nem is hinnéd, mennyi veszélyes nagyragadozó portyázik a kertek alatt

Vadak a kertek alatt. Ezt az első hallásra kissé drámai címet kapta a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szemléletformáló online rendezvénye, ahol a klímaváltozással és környezetvédelemmel kapcsolatos kérdés kerül minden hónap első szerdáján a fókuszba. A téma azonban nem véletlen: ember-vadvilág konfliktusok megértése, mérséklése, a válaszlépések felvetése, azok megelőzése, a kapcsolódó szakpolitika és monitoring minden korábbinál fontosabbá válhat, ahogy az esetszámok növekednek.

Mi leginkább a nagyragadozókra figyelünk, akik olyan, nagytestű emlős ragadozókat jelentenek, akik funkciós csoportba tömörülnek. Más, gyakran szintén nagytestű emlősökkel táplálkoznak és a tápláléklánc csúcsán helyezkednek el. Az állatok elterjedési területének egy jelentős része az északi országokba esik, valamint a kontinens déli részére, illetve a Kárpátokra és a Balkánra. Európa középső részein ezeknek a fajoknak a populációi kevésbé tudtak elterjedni, ám a rozsomákot leszámítva ma már a hiúz, a barnamedve és a farkas is megjelent. A kontinensek ma mintegy 19 ezer farkas, 17 ezer medve, 9 ezer hiúz él, és izgalmas abba belegondolni, hogy ezek az állatok egykor egész Európában elterjedtnek számítottak. Az 1900-as évek közepére ezek a fajok jelentősen visszaszorultak a kontinens széle felé, ami a tudatos üldözésnek és az élőhelyvesztésnek volt köszönhető. Jelentős részük ma leginkább a Kárpát-medencéhez köthető és természetesen Magyarországon is jelen vannak, az 1980-as évektől egyre gyakrabban bukkantak fel

– mutatott rá Sütő Dávid, a WWF nagyragadozók program vezetője, kiemelve a megváltozott társadalmi felfogás jelentőségét, illetve természetvédelmi oltalom és a szocio-kulturális változások jótékony hatását, hiszen növekednek az erdőterületek, miközben egyre többen költöznek városokba.

A WWF adatai szerint hazánkban jelenleg nagyjából negyven-hetven farkas élhet, ezek jelentős része az Északi-középhegységben. Barnamedvéből is megfigyelhetünk körülbelül öt-tíz egyedet, de fontos kiemelni, hogy ezek az állatok úgymond „jönnek-mennek”. És ha már nagyragadozók, akkor meg kell említeni a rejtett életmódot folytató hiúzokat is, amelyekből mintegy húsz állat él Magyarországon, bár nagyon nehéz a megfigyelésük és nyomon követésük.

Ezek az állatok csúcsragadozók és bizony szükségünk van rájuk a zsákmányolás, a dögprodukció karbantartása, a más ragadozókkal való versengés miatt. Ne feledjük a maradékok hasznosítását és hogy úgynevezett ökoszisztéma jelölőfajok, tehát hatásuk van más populációkra. Ezek a nagyragadozók területhasznosítás szempontjából is fontosak, hiszen segíthetik az erdőfelújulást: sokkal változatosabb, természetközelibb felújulást kaphatunk általuk, mert a nagytestű növényevők mondjuk kevésbé rágják meg a cserjéket és visszaszoríthatják az invazív fajokat is” – emelte ki Sütő Dávid, aki az „erdők őrzőinek” nevezte a nagyragadozókat.

És hogy mitől lesznek az „erdők őrzői”?

A nagyragadozók többek között szelektálhatják a gyengébb egyedeket, csökkenthetik a fertőzések veszélyét, visszaszoríthatják a betelepített fajokat, segíthetik a növényzet felújulását, növelhetik a biológiai változatosságot, de megváltoztathatják az élőhelyek állapotát is. A szakember szerint nem feltétlenül jelennek meg mindig, de a nagyragadozókban „ott van a potenciál”, hogy ezeket a hatásokat elérjék abban az ökosztisztéma rendszerben, ahol aktuálisan élnek.

A nagyragadozókkal kapcsolatban a következő problémák merülhetnek fel:

• haszonállatok predálása,
• méhkaptárok megrongálása,
• megnehezíthetik a modern vadgazdálkodási munkát,
• alkalmazkodás a városi élethez,
• potenciálisan veszélyt jelenthetnek,
• elszoktunk a jelenlétüktől,
• megalapozatlan félelmek.

Ezek sokszor ember-vadvilág konfliktust eredményezhetnek, aminek számos kiváltó oka és tényezője ismert, amelyek az emberi társadalmat és a gazdaságot is érintő problémák. A WWF munkatársa említette az emberi népesség-dinamikát, a humanerőforrásigényeket, a földhasználat változását, a kitermelő iparágakat, a lineáris infrastruktúrát, a természetről alkotott elképzeléseket, a piaci erőket, a jogszabályok hatásait, a vadon élő állatok populációdinamikáját, a vadon élő állatok viselkedését és az éghajlatváltozást.

Nyilván számos tényező befolyásolja ezeket a folyamatokat, amelyekért a leggyakrabban mi, emberek vagyunk a felelősek. Ilyenek az élőhelyvesztést és fragmentáció, a vadvilág zavarása, a zöldfolyosók megszűntetése vagy lezárása, a szélsőséges időjárási események, a természeti csapások, az invazív fajok megjelenése és térhódítása, a gazdasági nehézségek, de az állatokat csalogató, olyan anyagok, mint például a hulladékok, az emberi táplálékok vagy a nagyon ízletes növények és haszonállatok csábítása

– magyarázta a WWF szakembere.

Az ember-állat konfliktusokhoz számos hatást társíthatunk:

• terméskár,
• anyagi kár,
• állatállományban okozott kár,
• élelmezési és megélhetési bizonytalanság,
• emberi életek elvesztése és sérülések,
• csökkent emberi jólét és egészség,
• a vadon élő állatok tűrőképességének változása,
• a vadon élő állatok egyedszámának nem-letális szabályozása,
• vadon élő állatok áttelepítése,
• vadon élő állatok állományainak szabályozása,
• vadon élő állatok megtorló vagy védekező célú elrejtése.

A szakember szerint azonban minden konfliktus egyedi és a kezelésükre nincsenek egységes megoldások. Ahogy Sütő Dávid kiemelte, az ember-vadvilág konfliktusokat összetettségük miatt nem csak a károk jellemzik, hanem a kulturális tényezőknek, tévhiteknek vagy akár hiedelmeknek is fontos szerepe lehet bennük. Feloldásuk csak az érdekelt csoportokkal (vadász, juhosgazda, természetvédelmi őr, zöld szervezet) közösen lehetséges, amelyek sokszor átfedik egymást.

Mi a konfliktus feloldás hármas modelljében hiszünk, aminek több eleme van: a konflikus megértése, mérséklés, válaszlépés, megelőzés, szakpolitika, monitoring. De a gyakorlatban ott vannak például a modern eszközök, mondjuk a villanypásztor, ami megoldhatja a problémát. Akadnak esetek, amikor ezek ennél mélyebbről fakadnak, ahol a folyamatos kapcsolattartás segíthet. Megint más probléma esetén beválhat a nagytestű kutyák használata, de nem mindig. Korábban volt oylan tapasztalatunk is, hogy bár az őrkutyák beváltak, de éjszaka aztán elcsatangoltak és bejártak a településre, ahol gondot okoztak. Itt a megoldást az jelentette, hogy az őrkutyákat a villanypásztoron belülre helyezték

– sorolta a gyakorlati tapasztalatokat Sütő Dávid.

Szóval mit tegyünk?

A WWF úgy gondolja, hogy ha elzárjuk a forrásoktól ezeket az állatokat, akkor nem kötik össze azokat az emberekkel és nem vesztik el a félelmüket sem az emberektől. További javaslataik között szerepel, hogy ha nagyragadozós helyre készülünk kirándulni, akkor érdemes néhány szabályt egyénileg is betartani. Úgy tűnik, túrázás közben a legtöbb konfliktus abból adódhat, ha ezeket az állatokat meglepjük, ezért fütyörésszünk, beszélgessünk és adjunk kellő időt az állatoknak, hogy vegyenek észre minket és térjenek ki előlünk. A kutyát mindig tartsuk pórázon. És végül, de nem utolsó sorban: a legrosszabb, amit tehetünk, ha tudatosan etetjük ezeket az állatokat – a WWF azt javasolja, hogy a keletkező hulladékot vagy szemetet is gyűjtsük össze és ne dobjuk ki a túraösvény menti kukákba.

Címlapkép: Getty Images