Félmilliárdot kap a komáromi gyógyfürdő: mutatjuk, mire költenék az ingyenpénzt

MTI   
  Megosztom
Félmilliárdot kap a komáromi gyógyfürdő: mutatjuk, mire költenék az ingyenpénzt

 Egész évben elérhetővé válnak a komáromi Brigetio Gyógyfürdő szolgáltatásai annak a fejlesztésnek az eredményeként, amely félmilliárd forintos pályázati támogatás segítségével valósul meg - mondta az MTI-nek az intézmény marketingvezetője.


 

Radics Török Tímea tájékoztatása szerint az uszodaépületben 100 négyzetméteres pihenőgalériát alakítanak ki, illetve a főtartók meghagyásával teljesen új tetőszerkezetet építenek fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásának felhasználásával.

A meglévő medencék körül csaknem ezer négyzetméteren korszerű burkolatot fektetnek le, amely hozzájárul a fürdő látogatóbarát és vonzó kialakításához, korszerű megjelenéséhez. A tervek szerint mindkét beruházást befejezik a fürdőszezon kezdetére.

A Brigetio Gyógyfürdőt évente csaknem 200 ezer ember keresi fel, a holland, osztrák és német vendégek körében is kedvelt. A fürdő mellett hotel található, illetve egy kemping, ahol előre telepített lakókocsik várják az évente rendszeresen visszatérő vendégeket.

Az 1965-ben felfedezett, 59 fokos gyógyvíz az orvosi vizsgálatok szerint enyhíti a mozgásszervi panaszokat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

komáromi fürdő

gyógyfürdő

fejlesztés