Kattant a bilincs: lekapcsolták az encsi iskolai ünnepség alatt erőszakoskodó fiatalkorút
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki erőszakoskodott egy lánnyal az encsi iskolai ünnepség idején; a fiút szexuális erőszakkal és a személyi szabadság megsértésével gyanúsítják.
A fiatalkorú gyanúsított az Encsi Általános Iskolában március 13-án, a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott.
A fiú megszorította a sértett nyakát, kezeit lefogta, majd a nadrágját lehúzva erőszakkal szexuális cselekményt végzett vele. Mivel közben a folyosóról hangok szűrődtek be, az erőszakkal felhagyott, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni.
A lány ekkor segítségért kiabált, ezt meghallotta a keresésére indult egyik osztálytársa a folyosón, és figyelmeztette a gyanúsítottat, hogy engedje ki a sértettet. A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A cselekmény - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és a személyi szabadság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas indokból elkövetett megsértése bűntett megállapítására.
A bíróság szerint a kiszabható büntetés súlyosságára figyelemmel tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, és attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megfélemlítené vagy megpróbálná befolyásolni a tanút, ezért egy hónapra elrendelték a fiatalkorú letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani. A végzés végleges.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)