Erre nem számítottak a helyiek: nem várt lakók jelentek meg a Maros árterében

HelloVidék   
  Megosztom
Erre nem számítottak a helyiek: nem várt lakók jelentek meg a Maros árterében

Már javában dalolnak, udvarolnak a seregélyek a Maros-árterében. A faj hímjei azért különlegesek, mert képesek szinte bármilyen más madár hangját utánozni.

A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója alapján seregélyek alapvetően rövidtávú vonulók, de az utóbbi időben tapasztalható enyhébb telek miatt már egyre nagyobb számban áttelelnek hazánkban - számolt be róla a délmagyar.hu.

A hímek főleg a reggeli órákban hangosan hallatják hangjukat egy kiválasztott, fészkelésre alkalmas odú közelében, énekükkel próbálják odacsalni a tojókat. A seregély egyike azon kevés madárfajnak, amely képes utánozni más madarak énekét, illetve a külvilágból érkező egyéb hangokat, akár az emberi beszédet is. Szeretik utánozni a sárgarigó hangját, így igencsak meglepődhetünk, ha már most sárgarigót hallunk, amely pedig csak májusban tér vissza telelőhelyéről. Ilyenkor persze csak az őt utánzó seregély énekel.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

madár

seregély

maros