Itt a letaglózó igazság: ezért vágtak ki tömegével fákat a Balaton déli partján valójában

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a letaglózó igazság: ezért vágtak ki tömegével fákat a Balaton déli partján valójában

Rengeteg kárt okoztak és zajosak voltak a varjak, ami miatt a helyi lakosok azt állítják, hogy az elmúlt hetekben fákat vágtak ki a Balaton déli partján.

Több fár is kivágtak a Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő határán levő utcákban – derül ki az ATV Híradó tudósításából.

A helyiek elmondása szerint a kivágott fák között voltak olyanok is, amelyek 30-40 évesek és nagy árnyékot adtak a nyári forróság idején. A kivágás hivatalos indokát nem tudni, de többen is azt állítják, hogy a varjúfészkek miatt született ilyen döntés.

Egy helyi lakos azt mondta, soha nem látott egyetlen varjúfészket sem a környéken, igaz megjegyezte, hogy ősszel sok falevél lehullik, de az avar sem szokott zavarni senkit.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

varjú

balaton

kár