Csodálatos égi jelenség közeleg: szinte hihetetlen, de 6 bolygó lesz egyvonalban az égen

MTI   
  Megosztom
Csodálatos égi jelenség közeleg: szinte hihetetlen, de 6 bolygó lesz egyvonalban az égen

Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr. A különleges együttállás megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali programmal készül - közölték a szervezők.


 


 

A bolygóegyüttállás a nappali égen csak csillagászati távcsővel lesz látható és a Nap közelsége miatt komoly odafigyelést igényel majd a planéták megtalálása - írták a közleményen.

A két bolygó a nap során szoros, 7 ívperces távolságban látszik majd a nappali égen. Ez azt jelenti, hogy a telihold átmérőjének alig negyedére lesznek egymástól. Így csillagászati távcsővel nézve is egészen nagy, akár 100-200 szoros nagyításon is egyetlen látómezőben lesznek láthatóak. A Jupiter távcsőben, egy jókora méretű, 33 ívmásodperces, ovális alakú, halvány korongnak látszik majd. Az ég háttérfényessége miatt a kékes háttéren lebegő, fakó korongot lehet majd megfigyelni, amin két, egyenlítővel párhuzamos felhősáv is fut. Ehhez képest a távcsőben 88 százalékos fázist mutató, majdnem "telimerkúr" apró, 5,4 ívmásodperces, korong lesz a Jupiter mellett.

A csillagászok fokozott óvatosságra intenek mindenkit, aki távcsővel figyeli meg az együttállást, mivel a páros mindössze 12 fokra jár majd a Naptól.

A tájékoztatás szerint az eseményre rendhagyó programmal készülnek a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, ahol az érdeklődők az együttállás biztonságos megfigyelése mellett különleges naptávcsövekkel észlelhetik a 11 éves aktivitási ciklusának maximumához közeledő Napot is. A programról a csillagvizsgáló honlapján olvasható részletes tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csillag

csillagászat

csillagászati esemény