Szenzációs gólyahír: egy szülő nevelt fel 5 fiókát a dunaföldvári fészekben

HelloVidék   
  Megosztom
Szenzációs gólyahír: egy szülő nevelt fel 5 fiókát a dunaföldvári fészekben

Dunaföldvár belterületén, a 6-os út mellett fészkelő gólyapár egyik tagját még június elején áramütés érte. A bejelentők kérték a fiókák kimentését, attól félve, hogy az egyedül maradt gólyaszülő nem lesz képes ellátni őket, adta hírül a nemzeti park.

Ahogy a Duna-Dráva Nemzeti Park tudósítsából kiderült, a Mezőfalvai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói egy kosaras emelővel segítették felmérni a fészekben lévő fiókák állapotát.

Ezután minden érdeklődőt tájékoztattak, hogy a fiókák a fészekben maradnak, a szülőmadár egyedül is képes lesz ellátni őket, de a fiókák magas száma miatt folyamatosan figyeljik őket.

A természetvédelmi őrök munkáját napi szinten segítették a Dunaföldvári Mezőőrség mezőőrei, a Dunatúra Egyesület tagja, valamint helyi lakosok, akik rendszeresen beszámoltak a fiókák állapotáról.

Július elejére a fiókák olyan nagyok lettek, hogy fészek már lassan kicsi nekik.

Szemmel láthatóan mind az öten jól fejlettek, egészségesek, a fészek elhagyása előtt állnak. A gólyaszülő egyedül is tudta teljesíteni a feladatát, és mind az öt fiókát felnevelte.

A nemzeti park munkatársai köszönik a segítséget mindenkinek, akik Dunaföldváron folyamatosan figyelték a gólyákat, és tájékoztattak bennünket az állapotukról!

Forrás: DDNP - Fotó: Vicsik Boglárka

Facebook box

Megosztás

Twitter

Facebook

Google Bookmarks

Linkter

blogtercimlap

Digg

del.icio.us

Netvibes

Live

StumbleUpon

Yahoo! Bookmarks

Mások most ezeket a cikkeket olvassák

Pécsett és Mohácson is iskolaőröket...

Forgalmas úttest alól mentettek ki...

Idén is rekordot dönthetnek a...

Csütörtöktől Pécs a fény fővárosa -...

Kulturális Örökség Napjai:...

Ismét költöttek a harminc esztendő...

Több baranyai vonat menetrendje is...

Fokozódik a hőség, 34 fok is lehet...

Sikerült az állítólag majdnem...

Vasárnaptól harmadfokú hőségriasztás...

Eszközök

Kinyomtatom

impresszum | jogok

Egyetem, Sport, Belföld, Világ + Bulvár, Programok, Ügyeletek

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gólya

duna-ipoly nemzeti park