Már csak ez hiányzott: vízkorlátozást rendelhetnek el több településen

HelloVidék   
  Megosztom
Már csak ez hiányzott: vízkorlátozást rendelhetnek el több településen

Lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki több Pest vármegyei településen is, figyelmeztet közleményében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.

Mint írták, az előrejelzések szerint szolgáltatási területükön számottevő csapadék érkezésére továbbra sem kell számítani. Az elmúlt évek nyári csúcsidei tapasztalatai alapján pedig a következő időszakban a vízfogyasztás jelentős emelkedése várható:

Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, Üröm, valamint Acsa, Csömör, Fót, Erdőkertes, Gödöllő, Mogyoród, Szada, Veresegyház.

Jelenleg a DMRV Zrt. minden vízellátó rendszere üzemszerűen működik. A társaság minden személyi és technikai eszközét maximális kapacitással működteti a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében, tették hozzá.

Azonban az aszályos időszakokban a vízfogyasztás a hőmérséklet emelkedésével hirtelen, ugrásszerűen megemelkedhet. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a megnövekedett fogyasztási igények a vízellátó rendszer fokozott igénybevételét okozzák. A fogyasztási igények további emelkedése, illetve esetlegesen előforduló műszaki meghibásodás esetén a rendszerben kritikus üzemállapot jelentkezhet, amely következtében lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki

– tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

vízhiány

pest megye

vízmű