Súlyos a vád, börtön lehet a vége: súlyos pénzeket szakítottak ezzel az üzlettel
Nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban élő számlagyáros férfi ellen.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy egy 58 éves vállalkozó egy olyan élelmiszer-kiskereskedő, de fagylaltüzemet is működtető cégcsoport vezetője és tulajdonosa volt, amely fiktív számlák befogadásával, majd valótlan tartalmú adóbevallásokkal 2014 januárja és 2017 júliusa között mintegy 150 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A vállalkozó - a háttérben maradása érdekében - 2014-ben felkérte 50 éves társát, hogy a tulajdonában álló cégcsoport egyik cégében ügyvezetői tisztséget lásson el, valamint utasításainak megfelelően a cégcsoportnak közvetlenül "alászámlázó" és strómanokkal működtetett gazdasági társaság tényleges irányítását is végezze el, miközben társát folyamatosan ő látta el utasításokkal is.
A két férfi megállapodott abban is, hogy a cégcsoport ingatlanjain végzett, nem számlaképes személyektől származó munkák elvégzésének igazolásául, illetve egy fagylaltüzem kialakításához és működéséhez az Európai Unióból forgalmiadó-mentesen beszerzett termékek magyarországi, immáron áfatartalommal rendelkező forrásból történő megvásárlásának látszata érdekében fiktív számlákat szereznek be egy számlagyártól
- írták.
A számlagyárat az ügy harmadik vádlottja, egy 36 éves szabolcsi férfi működtette, akinek - az "alászámlázás" második szintjeként - a társai megbízása alapján gondja volt arra is, hogy a cégcsoportnak fiktív számlákat kibocsátó cégei rendszeresen cserélődjenek, így a vádbeli időszakban összesen három cége nevében állított ki valótlan szolgáltatásokról számlákat a társak cégei részére.
A számlagyáros férfinak szerepe volt abban is, hogy az unióból behozott áruknak a bűntársai által cégei számlájára utalt vételárát - a látszat érdekében - a cégei számlájáról a külföldi eladóknak továbbutalja, valamint az általa kibocsátott fiktív számlák ellenértékeként megkapott vételárat a bankban készpénzben felvegye és azt jutalékának levonása visszaadja megbízóinak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)