Kiderült, miért nem alszanak jól a magyar gyerekek: ez lehet a kulcsa a jó tanulásnak?

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült, miért nem alszanak jól a magyar gyerekek: ez lehet a kulcsa a jó tanulásnak?

Az iskolakezdés időszaka mindig izgalommal és előkészületekkel teli. A szülők bevásárlólistája hosszú, tele van tanszerekkel, ruhákkal és egyéb iskolai kellékekkel, azonban gyakran megfeledkezünk arról, hogy a pihentető alvás kellékei éppen olyan fontosak lennének, mint a tanszerek vagy egy új íróasztal beszerzése. A megfelelő matrac kiválasztása kulcsfontosságú lehet a gyermek fejlődése és iskolai teljesítménye szempontjából is.

Aggasztó eredményeket hozott a Pécsi Tudományegyetem, gyerekek és serdülők körében végzett alváskutatása. Az úgynevezett Athén Insomnia Skálán elért eredmények alapján a vizsgált serdülők 17%-a insomniásnak tekinthető. Nem meglepő, hogy a gyermekkori alváshiányhoz és alvászavarokhoz a fokozott internet és okoseszköz használat, valamint az ezzel járó mesterséges fény is hozzájárul. A kutatás rámutat arra is, hogy a stressz az internethasználattal párhuzamosan nő. A vizsgált gyerekek és fiatalok közül jobban teljesítettek az iskolában azok, akik jobban alszanak.

Több alvásra van szüksége egy gyereknek

A kisebbeknél a nem megfelelő alváshigiéniás rutin mellett a szorongás, a sötétségtől való félelem, a koffein tartalmú édességek, például a csoki fogyasztása is ronthatják az alvásminőséget. Emellett a nem megfelelő fekvőhely sem kap elég figyelmet, amikor az iskolára készül a család. Minden hatodik serdülő alvászavarral küzd, amely komoly hatással lehet az életminőségükre és iskolai teljesítményükre is. Azok a gyerekek, akik nem alszanak eleget, gyakran koncentrációs problémákkal küzdenek, és romlik a tanulási képességük.

A gyerekek alvási szükségletei életkoronként változnak. A Magyar Alvás Szövetség ajánlásai alapján a 6-12 éves gyerekeknek 9-12 óra alvásra van szükségük naponta, míg a tinédzsereknek 8-10 óra ajánlott. Az alvás kulcsfontosságú a kognitív fejlődéshez, az emlékezet erősítéséhez és az érzelmi egyensúly fenntartásához.

Egészséges alvási rutin iskolaidőben

Az iskolák korai órakezdése gyakran nincs összhangban a gyerekek természetes alvási ciklusával, különösen a tinédzserek esetében. A korai ébredés nehézségeket okozhat, mivel ebben a korban a késői lefekvés és a hosszabb alvás természetes igény. Azt gondolnánk, hogy a hétvégi sokáig alvással pótolható a kiesés, pedig a szervezet szempontjából egészségesebb, ha szabadnapokon is megpróbáljuk fenntartani a hétköznap megszokott alvási ritmust. A következetesség segít a cirkadián ritmus fenntartásában, ami hosszú távon javítja az alvás minőségét.

A szülők nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy gyermekük egészséges alvási szokásokat alakítson ki. A nyári szünet után különösen fontos, hogy fokozatosan állítsuk vissza a gyerekek alvási ütemtervét az iskolai ritmusra. Fontos a lefekvés előtti telefonhasználatra és tévénézésre is egészséges szabályokat hozni. Mint mindenben, ebben is a példamutatással tudnak a legnagyobb hatással lenni a szülők.

Tanulmányok kimutatták, hogy a kék fényű eszközök csökkentik vagy késleltetik a melatonin, azaz az alváshormon természetes esti termelését, ami csökkenti az álmosságot és meghosszabbítja az elalváshoz szükséges időt.Ezért fontos, hogy lefekvés előtt 20-30 perccel már mellőzzük a telefont és minden más digitális eszközt is

– mondja G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A szivacs nem váltja ki a megfelelő matracot

Egy gyereknél vagy tinédzsernél talán nem jelentkezik olyan gyorsan vagy fájdalmasan, például derékfájás formájában egy rossz minőségű fekhely hatása, mint a felnőtteknél, de egy rosszul megválasztott matrac hosszútávon hat a fejlődésükre. A nem megfelelő tartás és a kényelmetlen alvási pozíció gerincproblémákhoz vezethet, amelyek kihatnak a testtartásra és az általános egészségre. A megfelelő matrac kiválasztása ezért elengedhetetlen, különösen a növésben lévő gyerekeknél. A matracnak elég tartósnak kell lennie ahhoz, hogy több évig használható maradjon. Figyelembe véve a gyermek növekedését és igényeit, nem szerencsés a legolcsóbb és alacsony minőségű matracot választani, mert ez még egy gyermek súlya alatt is megsüllyedhet.

Első sorban nem az életkor, hanem a súly a meghatározó az ágy és matracválasztásnál

2-5 éves kisgyermekek számára javasolt egy szilárd és jól támasztó matrac, amely védi a gerinc fejlődését. Általános iskolás korban, 6-12 évesen már szükséges lehet nagyobb, akár felnőtt méretű matrac, amely több helyet biztosít a növekedéshez. Ugyanakkor nem szabad túl korán túl kemény matracot választani, mert az alacsonyabb testsúly terheli ugyanolyan mértékben a matracot, mint egy felnőtt esetében, így nem marad meg a rugalmasság, amely egyenletesen eloszlatja a testfelületre jutó terhelést. Serdülőkorban pedig már mindenképp érdemes felnőtt méretű és minőségű fekvőhelyre váltani, amely hosszabb távon is kényelmes marad. Az anyagminőség és a légáteresztés szintén fontos szempontok, hiszen a légáteresztő, hipoallergén anyagok segítenek elkerülni az allergiás reakciókat és az éjszakai izzadást.

Az alváskiegészítőket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sokat segíthetnek az iskolás gyermekek pihentetőbb alvásában a kényelmes és légáteresztő anyagokból készült pamut ágyneműk, az ergonomikus, kifejezetten gyerekek számára készült párnák. Egy stabil és tartós ágykeret ugyanúgy növeli a fekhely élettartamát, mint a mosható matracvédők, amik segítenek sokáig tisztán tartani a matracot.

A gyerekek egészséges alvásához és könnyebb iskolakezdéséhez kulcsfontosságú, hogy időben váltsunk a koruknak és súlyuknak megfelelő matracot. Emellett a következetes alvási idővel segíthetünk a gyerekeknek, hogy a szeptemberi lendület sokáig megmaradjon. A megfelelő matrac kiválasztása nem csupán az alvás minőségét javítja, hanem elősegíti a gyerekek egészséges fejlődését is, megfelelően támasztja alá a gerincet, és kényelmes alvást biztosít

– teszi hozzá Szilvási Krisztina, a JYSK kommunikációs vezetője.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

alvászavar

életmód

alvás

gyerekek

iskolakezdés

egészség