Ma még tartja magát a szeptemberi nyár: durva váltás jön, erős széllel, nézzétek!
Vasárnap a Dunántúlon elvétve fordulhat elő zápor, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délkeleti szelet napközben nagy területen élénk, vasárnap az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik – írja előrejelzésében a Hungaromet.
Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután nyugat-délnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, északkeleten és keleten maradhat naposabb az idő. Futó zápor, esetleg zivatar csak néhol fordulhat elő. Élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban 13-21, délután 29-34 fokot mutathatnak a hőmérők.
Hétfőre virradó éjjel nyugat felől fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és kezdetben a Dunántúlon, napközben pedig szinte országszerte számítani lehet esőre, helyenként záporokra, zivatarokra. Északkeleten késő este, éjjel is kitarthat a csapadék. A délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 32 fok között alakulhat, délkeleten lesz melegebb, nyugaton hűvösebb az idő.
Kedden keleten indulhat felhősen, esősen a nap, de délutánra mindenhol kisüt a nap. A megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet 20-27 fok között alakulhat.
Szerdán visszatér a napos idő, csak elvétve alakulhat ki rövid zápor. Néhol északnyugaton lehet élénk a délies szél. Délután 23-29 fok valószínű. Csütörtök délután nyugat felől újabb kiadós csapadék érkezhet záporokkal, zivatarokkal.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)