SOS! Tömegével pusztulnak a fecskék Vasban is: menekülnének a hideg és az eső elől
Menedéket kereső fecskék tömegei jelentek meg teraszokon, erkélyeken, házak falán és párkányokon, ahol összebújva próbálják felmelegíteni egymást és tartalékolni energiájukat. Nagy bajban vannak a hirtelen jött hideg, esős időben, az életben maradásukért küzdenek - írta cikkében a Nyugat.hu.
Az utóbbi napokban eddig mintegy 250 madárról kaptunk bejelentést
– mondta el a Nyugat.hu érdeklődésére dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, aki hozzátette, hogy a legnagyobb veszélyben a füsti fecskék vannak a szeles, esős, hideg időben, hiszen életük döntő részét a levegőben töltik, ott szerzik táplálékukat, repülő rovarokat esznek.
Ilyen ítéletidőben a repülés is nehéz számukra, ráadásul mivel kistestű madarak, folyamatosan táplálkozniuk kellene a testhőmérsékletük fenntartásához, hogy ne hűljenek ki. A hideg idő miatt azonban a zsákmányaik is eltűnnek, védett helyre húzódnak.
- közölte a szakember.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)