TOP 54: ezek a legjobb éttermek most a magyar megyékben

HelloVidék   
  Megosztom
TOP 54: ezek a legjobb éttermek most a magyar megyékben

A legtöbb magyar szereti kipróbálni az ország különböző tájegységeire jellemző ételeket, de a külföldiek is előszeretettel vetik bele magukat a magyar gasztronómia különlegességeibe. Mivel első helyen még mindig a budapesti éttermek állnak a látogatottság szempontjából, ezért a HelloVidék most a vidéki települések kínálatát vette górcső alá. Mutatjuk a legjobbakat!

A legtöbben még mindig a budapesti éttermeket célozzák meg, ha ki akarnak próbálni egy-egy gasztro különlegességet, pont ezért érdemes megemlíteni a vidéki éttermeket is, hiszen folyamatosan zárkóznak fel a fővárosi elit vendéglátóhelyek színvonalához.

Számos megyeszékhely rendelkezik olyan vendéglővel, melynek menüsora rengeteg különlegességet tartogat a vendégek számára. A hagyományos ételek mellett minden régió kiemelt figyelmet fordít a helyi, regionális ételeik bemutatására is - ezzel is egyedivé válva a versenytársak között.

Ha ezt figyelembe vesszük, akkor érdemes minden régióban megkóstolni azt az ételt, ami rá jellemző: például Szabolcsban a töltött káposztát, Baján a halászlevet, vagy a Hortobágyon a húsos palacsintát. Megemlíthetjük világhírű borainkat is, melyekből Egerben, Tokajban vagy Villányban fogyaszthatjuk a terület legjobbjait. Persze szót ejthetünk másik minőségi italunkról is: Kecskeméten barackpálinka, Pannonhalmán törkölypálinka, Szabolcsban almapálinka, Szatmárban szilvapálinka, Újfehértón pedig meggypálinka várja a kóstolókat.

Az igazi gasztroforradalom vidéken zajlik

Egyre népszerűbbek a védjegyet viselő nemzeti parkos termékek. Sikerük egyáltalán nem véletlen: aki a védjegyet magán viselő terméket emel le a polcról – azon túl, hogy hazavihet egy szeletet a régió ízeiből, zamatából, örökségéből, hagyományaiból – azt a jóleső érzést is magáénak tudhatja, hogy választásával közvetetten a természeti értékek fenntartásához járult hozzá.

A nemzeti parkos védjegy minőségi garanciát jelent a vásárlók és fogyasztók felé. Ez azt jelenti, hogy a termék, szolgáltatás az adott régióból származik, környezetkímélő módon előállított, jó minőségű, és az adott területhez közvetlenül kapcsolódik. A védjegyes termékek elsősorban helyi alapanyagokból, nyersanyagokból készülnek és nem tartalmaznak semmiféle tájidegen, vagy termőidegen növény származékát. A legjobb, ha a termék minden ízében és alapanyagában helyi, illetve a térség hagyományain és sajátosságain alapuló forma és motívumvilágot is hordozza. A nemzeti parkos termékek feldolgozása is a tradíciókon alapszik, így egyfajta értékőrzés is ott lapul a háttérben. Emellett elengedhetetlen, hogy a termék, szolgáltatás megfeleljen a hazai és európai uniós követelményeknek, és illeszkedjen a fenntartható fejlődés elvéhez.

- mondta Komlós Attila a Duna-Dráva Nemzeti Park marketing és kommunikációs menedzsere a HelloVidéknek.

Az ínyencek vidékre indulnak a legjobb falatokért

Magyarországon látványosan fejlődik a gasztronómia, de nem csak Budapesten! Bárhová megyünk az országban, minden megyében találunk nemzetközi mércével mérve is színvonalas vendéglátóhelyeket. Pontosan ezért, az igazi ízvadászok nyugodt szívvel kelhetnek útra, mivel az ország minden részében találnak minőségi éttermet - ráadásul sokkal kedvezőbb áron, mint a fővárosban. Nagy előnye a vidéki éttermeknek az is, hogy hazai alapanyagokkal dolgoznak, amiket hagyományos termelői piacokon vásárolnak meg. Könnyen beszerezhetők a friss, tápanyagban gazdag zöldségek, gyümölcsök és húsok is, amelyek emelik az elkészült étel minőségét.

Mivel a budapesti éttermek mindig több figyelmet kapnak, most összeállítottunk egy listát a vidéki vendéglátóhelyekről is, kiemelve közülük a legjobbakat. A listánk összeállításához a Tripadvisor oldalt használtuk, az itt található ajánlások alapján született meg a top éttermek listája. Természetese előfordulhat az is, hogy kimarad egy-két étterem a felsorolásból, ha az oldalon nem volt megtalálható. Ezért ez egy szubjektív lista, a látogatók értékelése alapján.

A következőkben megyeszékhelyekre bontva mutatjuk a legjobbra értékelt éttermeket:

Bács-Kiskun megye:

  1. Kert ÉttFekete Gólya Étterem - 6000, Kecskemét, Borbás 50.
  2. Kecskemeti Csarda - 6000, Kecskemét, Kölcsey u. 7.

  3. Bagatell Etterem - 6000, Kecskemét, Lestár tér 1.

Baranya megye:

  1. Tüke Borház - 7625, Pécs, Böck János u. 39.

  2. Balkán Bisztró - 7621, Pécs, Ferencesek utcája 32.

  3. Blöff Bisztró - 7621, Pécs, Jókai tér 5.

Békés megye:

  1. Kisvendéglő a Hargitához - 5600, Békéscsaba, Tavasz utca 7.
  2. Street Corner Zeppelin Bar - 5600, Irányi utca 7.
  3. Stones Étterem és Pizzéria - 5600, Békéscsaba, Andrássy út 71.-73.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:

  1. Végállomás Bistorant - 3530, Miskolc, Dorottya utca 1.
  2. Creppy PalacsintaHáz Étterem - 3530, Miskolc, Mélyvölgy utca 212.
  3. zip's brewhouse - 3530, Miskolc, Arany János tér 1.

Csongrád megye:

  1. Pizzaguru - 6722, Szeged, Oskola utca 8.
  2. Vendéglő a Régi Hídhoz - 6720, Szeged, Oskola utca 4.
  3. John Bull Pub - 6722, Szeged, Oroszlán út 6.

Fejér megye:

  1. bEAT - 8000, Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1.
  2. 67Sigma Étterem - 8000, Székesfehérvár, Oskola utca 4.

  3. Diófa Étterem - 8000, Székesfehérvár, Kadocsa út 32./a

Győr-Moson-Sopron megyek:

  1. Nimrod Restaurant - 9022, Győr, Nagy Imre utca 48.-50.
  2. La Mareda Restaurant & Bistro - 9022, Győr, Apáca utca 4.
  3. D'Alíz Pizza & Caffe - 9022, Győr, Fehérvári út 80.

Hajdú-Bihar megye:

  1. Csokonai Étterem - 4025, Debrecen, Kossuth utca 21.
  2. Vintage World - 4025, Debrecen, Piac utca 23.
  3. IKON - 4025, Debrecen, Piac utca 23.

Heves megye:

  1. Macok Bisztró és Borbár - 3300, Eger, Tinódi Sebestyén tér 4.
  2. Il Padrino Pizza Club - 3300, Eger, Fazola Henrik u. 1.
  3. Senator Haz Restaurant - 3300, Eger, Dobó tér 11.

Jász-Nagykun-Szolnok megye:

  1. Liliomfi - 5000, Szolnok, Táncsis Mihály utca 25.
  2. Halászcsárda - 5000, Szolnok, Damjanich út 1.
  3. Balalajka Orosz Bisztro - 5000, Szolnok, Óvoda út 7./b

Komárom-Esztergom megye:

  1. Vadvirág Vendéglő - 2800, Tatabánya, Táncsics Mihály u. 36.
  2. Turul Cafe & Etterem - 2800, Tatabánya, Fő tér 6.
  3. Pomodoro Étterem és Pizzéria - 2800, Tatabánya, Győri út 27.

Nógrád megye:

  1. Kiskulacs Vendéglő - 3100, Salgótarján, Kassai sor 40.
  2. Konyakozó Pub & Pizzeria - 3100, Salgótarján, Mérleg utca 1.
  3. Etesi Pálinkafőzde Palóc Vendégház - 3100, Salgótarján, Öregetesi út 37.

Somogy megye:

  1. Corner Pub and Restaurant - 4700, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 2.
  2. Gecco - 4700, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 54.
  3. Corso Etterem Kaposvar - Dózsa György utca 2.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:

  1. Irany Colorado Steak House – 4400, Nyíregyháza, Blaha Lujza sétány 4-6.
  2. La Terrazza – 4400, Nyíregyháza, Berenát utca 1.
  3. Chloe New Yorkban – 4400, Nyíregyháza, Luther utca 5.

Tolna megye:

  1. Trattoria da Matteo - 7100, Szekszárd, Nefelejts köz 3.-5.
  2. Szász Söröző és Étterem - 7100, Szekszárd, Garay tér 18.
  3. Optimus Etterem - 7100, Szekszárd, Faluhely

Vas megye:

  1. Hatarmenti Vigado - 9727, Szombathely, Szőlőhegy
  2. Cafe Molo - 9700, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 1-3.
  3. Bellagio Ristorante Pizzeria - 9700, Szombathely, Juhász Gyula utca 15.

Veszprém megye:

  1. Oliva Restaurant - 8200, Veszprém, Buhim utca 14.-16.
  2. Villa Medici Hotel and Restaurant - 8200, Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 11.
  3. GUSTO13 Bistro & Delicate - 8200, Veszprém, Csermák Antal utca 13.

Zala megye:

  1. Belgian Beer Cafe - 8900, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 5.
  2. Robinson Music Pub Étterem - 8900, Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.
  3. Kavelabor - 8900, Zalaegerszeg, Mérleg tér 4.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gasztronómia

étterem

vidék

megyeszékhely

étel

ajánlás

lista