A fővárosból szökött vidékre Dóri, hogy lekvárműhelyt nyisson: nem bánta meg

HelloVidék: Milyen munkakörben dolgoztál korábban, ami után vidéken kezdtél új életet?

Cserey-Horváth Dóri: A Külkereskedelmi Főiskolán szereztem az első diplomámat. A diák éveim alatt egy pénzintézetnél délután és éjszaka dolgoztam, nappal pedig a suliba jártam. A diploma megszerzése után marketing területen helyezkedtem el az IT szektorban majd pár év múlva visszakanyarodtam a pénzintézetekhez. Időközben vidékre költöztünk, megszülettek a gyerekeim és már nem szívesen ingáztam Budapestre, mivel minél kevesebb időt szerettem volna elvenni a családtól. Az volt a célom, hogy itt, Veresegyház környékén helyezkedjek el, és végül helyben találtam egy részmunkaidős állást. Egészen más szakterületen helyezkedtem el, mint amiben korábban dolgoztam, amit picit sajnáltam, de az megfizethetetlen volt, hogy 5 perc alatt beértem a munkahelyemre. A második kislányom születését követően indítottam útjára saját vállalkozásomat, a LekvárMűhelyt, és elég sokáig egymás mellett működött a 6 órás multis állásom és a saját vállalkozásom. Egy idő után túl sok volt a kettő együtt, és 2020 év elejével úgy döntöttem, hogy 100százalékban a LekvárMűhelyre fordítom az energiáimat.

Miért döntöttél úgy, hogy pesti lakosként vidékre költözöl?

Budapest belvárosában nőttem fel, amit nagyon szerettem gyerekként, pláne fiatal felnőttként. A férjemmel való megismerkedésünket követően elég hamar felmerült, hogy kertes házba költözzünk. Házat venni nem akartunk, így végül arra jutottunk, kiadjuk a saját ingatlanjainkat és bérlünk egy családi házat. Budapesten már akkor is horribilis árak voltak, ezért inkább Pest környékén kezdtünk el nézelődni. Nagymarosra tulajdonképpen “hirtelen fellángolásból” költöztünk. Egyszer ott volt dolgunk, elmentünk megnézni egy kiadó ingatlant és én első látásra beleszerettem a házba. Korábban semmi kötődésem nem volt a Dunakanyarhoz, de rabul ejtett a környék. Sikerült megegyeznünk a tulajdonossal a feltételekről és így költöztünk ki Pestről vidékre. Első pillanattól kezdve imádtam a kertben bíbelődni, és ez azóta is így van. Sajnos 2 év után elhagytuk a Dunakanyart, Budapesthez közelebb szerettünk volna lenni, és végül Veresegyházon találtuk meg az otthonunkat, ahol már 8 éve lakunk.

Min lepődtél meg legjobban vidéken, amivel szembesülnöd kellett a főváros után?

Amikor még Budapesten laktam, nem érzékeltem nagy különbséget a főváros és a vidék között. De amikor Nagymarosra költöztünk, akkor valahogy úgy éreztem, hogy Budapest folyamatosan „zsizseg”, mindenki rohan, semmire nincs ideje senkinek. Szeretem a fővárost, itt születtem és éltem a fiatal felnőtt koromig, de az, hogy ott éljek újra, már nem tudnám elképzelni. Én akkor tudok igazán „kisimulni”, amikor megérkezem a vidéken lévő otthonomba.

Mi az, amin változtatnál vidéken?

Jó lenne, ha több olyan hely lenne Budapesten kívül, ami felvállalja, hogy minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínál - akár magasabb áron. Vidéken is van igény a prémium minőségű gasztronómiára, ezen a téren érzek egy kis lemaradást. És annak is örülnék, ha több közösségi találkozási lehetőség lenne. Cukrászda, kávézó bőven elférne még itt Veresegyházon.

Mikor elkezdted a vállalkozást milyen nehézségeid voltak és hogyan élted túl ezt az időszakot?

Lekvárt immáron 10 éve főzök, de kezdetben csak saját felhasználásra készültek a finomságok. A kislányaim születését követően szerettem volna lekötni a kreatív energiáimat, és innen jött az ötlet, hogy belevágjak a vállalkozásba. Ez egy szerelem-projektként indult, és úgy voltam vele, meglátjuk, mi sül ki belőle. 2019 őszén jutott el a LekvárMűhely olyan pontra, hogy ott kellett hagynom a multis állásomat, mert már nem bírtam a kettőt együtt. Én tulajdonképpen azóta tartom magam “igazi” vállalkozónak, hogy csak a saját vállalkozásomnak dolgozom.

Családod mit szólt a döntésedhez?

A gyerekeim már nem olyan kicsik (4 és 7 évesek), megértik, hogy mivel jár ez a munka. Nagyon támogatóak, és elfogadják, hogy van, hogy napokig csak lekvárt főzök. Cserébe viszont, amikor nincs gyümölcs szezon, többet tudunk együtt lenni. A férjem maximálisan mellettem áll, és a tágabb családom is elfogadta már, hogy ezt az utat választottam.

Milyen termékekkel kezdted és hol tart most a vállalkozás?

Amikor Nagymaroson laktunk, tele volt a kert gyümölcsökkel. Adott volt, hogy kezdjek velük valamit, és mivel mindig is szerettem a konyhában szorgoskodni, lekvárt főztem belőlük. Különböző gyümölcs párosításokkal és fűszerezésekkel próbálkoztam, és sok-sok év alatt így születtek meg a LekvárMűhely finomságai. Az első pár évet követően kezdtem el szörpöket is főzni. Jelenleg 13 féle lekvárom érhető el - köztük diabetikusak is -, és 3 féle szörpöm. A termékek kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak, nincs bennük semmilyen tartósítószer, aroma vagy ízfokozó. A lekvárok 80 százaléks gyümölcstartalmúak, igyekszem minél kevesebb cukrot felhasználni, hogy a gyümölcsök valódi íze érvényesüljön.

Hogyan érintette a koronavírus helyzet a vállalkozásod?

A kijárási tilalom miatt elmaradt rendezvények engem is érintettek, sok eseményre mentem volna, ez egyértelműen negatívan hatott. Szerencsére viszont nagyon sokan megtaláltak az interneten keresztül, akikből vásárló is lett. Talán az is benne volt, hogy az emberek egy része fontosnak tartotta, hogy a hazai kézműves termelőket támogassa. Így amit az egyik oldalon elveszítettem, azt a másik oldalon megnyertem.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon sok ötletem van, akár termékek, akár csomagolás, akár értékesítési csatornák tekintetében, de egyelőre kapacitás problémáim vannak. Jelenleg mindent én csinálok a főzéstől kezdve a csomagoláson át az értékesítésig. Mindenképpen bővülnöm kell, mert szerencsére hatalmas igény van a termékekre, és egyedül nem tudom tartani ezt a tempót. A legfőbb gondom az, hogy nem tudok elég lekvárt és szörpöt főzni ahhoz, hogy kitartson a következő szezonig. Ezen mindenképpen változtatnom kell, hogy ne kelljen visszamondanom a viszonteladói megkereséseket. Most azon dolgozom, hogy olyan megoldást találjak, amivel segíteni tudok nehéz helyzetben lévő embertársainknak.

Fotók: Bódogh Gabriella