Teszt: Tényleg olyan jó az Apátsági Rege Cukrászda, vagy csak a kilátás mesés?

Tihanyban az egyik leginkább bosszantó kihívás, az a parkolóhely felkutatása. Erről nyilván nem az Apátsági Rege Cukrászda tehet, de attól még hajlamos az ember néhányszor idegösszeomlást kapni, amíg a sokadik kört megtéve talál végre egy parkolóhelyet, amely 1. vagy igencsak szűkös 2. vagy lejtős részen van, ami megnehezíti a parkolást és kiszállást 3. vagy relatív messze található mindentől. Mert bár nyilván meg kellett küzdenünk azért, hogy eljussunk a kiszemelt célállomásra, közben tudtuk, hogy a pazar kilátás reményében ezt a békát le kell nyelnünk.

Tihany délelőtt talán egy kicsit nyugodtabb volt, nem véletlenül választottuk ezt az idősávot. Nem kellett ezer embert kerülgetni az igen népszerű turisztikai helyszínen és egy pillanatra meg is álltunk az apátság mellett gyönyörködni a végtelen kékségben hullámzó Balatonban. És ha már amúgy is az ízlelőbimbóinkat készültünk kényeztetni, megkerestük a templomhoz vezető Pisky sétányon Kolodko Mihály miniszobrát, amely gyermekkorunk egyik nagy „mesehősét” ábrázolja. Itt kapott ugyanis a közelmúltban helyet a nemrég elhunyt Csukás István csokifaló hőse, a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatban gyakran felbukkanó Gombóc Artúr bronzba öntött mása.

Miután felfelé másztunk, most egy kicsit lefelé haladtunk az apátságtól jobbra, ahol már tábla hirdette: itt rejtőzik az Apátsági Rege Cukrászda. Kézfertőtlenítés már a kapuban, majd beléptünk a zárt részre, ahol azonnal leragadtunk a süteményes pult előtt. Hamarosan kiderült, hogy a finomságok helyben készülnek, és akkor eldöntöttük, hogy később az ízüket is lecsekkoljuk.

Természetesen a teraszon kerestünk helyet, ahová kilépve a pazar kilátás az egyik legjobb kifejezés, amit találtunk. Lehet, hogy túlságosan teátrálisan hangzik, de tényleg ez az általunk eddig megismert, egyik legszebb panorámával megáldott vendéglátóhely a Balatonnál. Persze ez csak egy szempont, még le kellett tesztelnünk a konyhát, a kiszolgálást, a kávét, a süteményeket és a helyi ajánlatokat.

Kedves, mosolygós pincér érkezett az étlapokkal, amelyeket egy csiptetős mappára tettek: nem tudtam eldönteni, hogy ez most trendi vagy inkább furcsa. Mindenesetre végigfutottuk a kínálatot. A reggeliről pont lecsúsztunk (délelőtt 9 és 11 óra alatt szolgálják fel), pedig olyan ínyencségeket találtunk, mint például:

• lazacos tortilla,
• libamájas bundáskenyér lilahagyma lekvárral,
• fokhagymás-chilis garnélarák (Gambas al Ajillo),
• tükörtojás salátaágyon kecskesajttal,
• tihanyi roppanós virsli, mustárral, tormával.

Na és persze ott a tihanyi levendulás-csokis zabkeksz a kisebb étkűek számára, de ezt egyelőre későbbre terveztük. Szóval az étlapot tanulmányoztuk és persze a helyi ínyencségek után kutattunk. Kiderült, hogy a csirkemelles tihanyi saláta attól lesz tihanyi, hogy málnaecettel tálalják; a szerzetesek kamrájából érkező válogatás házi sajtokat, sonkát és kerti javakat rejt; és hogy a libamájat megkóstolhatjuk édeskalácson, amit levendulás (mi más?) mézben karamellizált almával és meggy chutney-val kínálnak.

Ezután megnéztük a kifejezetten pizzákat tartalmazó étlap szekciót, ahol kilencféle tésztára bukkantunk. Itt leginkább a klasszikusok domináltak: Margherita, di Parma, Quattro Formaggio, Salame Picante, Tonno – tehát a sima sajtos, a sonkás, a négysajtos, a szalámis és a tonhalas. Mindegyik egy kicsit „megbolondítva” valamivel, például rukkolával vagy épp friss bazsalikommal. A szemem azonnal megragadt azonban az egyik tételen, aminek már a neve is sokat sejtető: Pizza a la Lavender. És hogy ez pontosan mit tartalmaz? Levendulás mascarpone szószt, mozzarellát, gorgonzolát, pecorinot, levendulavirágot, áfonyát és parmezánt. Persze tisztában vagyok vele, hogy Tihanyban úgymond kötelező mindenre és mindenbe levendulát tenni, de azért itt egy pillanatra felszaladt a szemöldököm, mert az agyamban valahogy semmiképpen nem akart összepasszolni a levendulavirág és az egyik kedvenc olasz tésztám. Szóval maradtunk a biztos talajon: pármai sonkás pizzát rendeltem klasszikus limonádéval (volt még többek között meggyes, epres, bodzás és persze levendulás is), a barátnőm pedig egy úgynevezett sajtszélű pizzát, aminek a szélébe paradicsomos-sajtos töltetéleket göngyölnek.

Miközben a kilátásban gyönyörködtünk, pofátlan verebek lepték el a teraszt, amik nem voltak restek felugrálni az asztalra, a korlátra és sóvár tekintettel kunyerálni bármit, amit csak kaphatnak. Kedves aranyosságuk ellenére egy idő után inkább már zavarónak bizonyultak, de persze semmit nem tudtunk tenni ellenük, mert a folyamatos elhessegetés ellenére vissza-visszatértek.

Aztán jött a pizza... Nos, talán pont azzal volt a gond, hogy elvárásokkal tértünk be ide, de nem igazán emlékszem, hogy mikor ettem ilyen borzalmas pizzát. Ha azt mondom, hogy száraz volt, az nem fejezi ki igazán az állagát. Elképesztően, szörnyen, rettenetesen száraz volt, szinte porladt... Nem csak a szélén, hanem mindenhol, ami komoly nehézségeket okozott a tészta vágásában (később inkább megpróbáltuk törni). A fűszerezés valahol útközben elveszett, amitől valahogy íztelen lett az egész. A limonádéval amúgy minden rendben volt, bár vízzel erősen felhígították.

Oké, választottunk akkor erre a rossz élményre két süteményt is: én végre megtiszteltem a helyi tradíciót és limonádés sajttortát választottam, a barátnőm pedig málnás paleo tortát. Nos, ezek kinézete, minősége és íze azért hozta az elvárásokat (bár az én ízlésemnek kissé édes volt, de ezt nézzük el nekem).

Tegyük hozzá: ilyen panoráma mellett biztosan nem kávézhatunk máshol az országban, szóval jöhetett egy latte macchiato és egy presszókávé. Külön öröm, hogy bármikor választhatunk ezekhez rizs-, mandula-, kókusz- vagy akár laktózmentes tejet is. A kávék minőségére, ízére és még a tetejére rajzolt kedves mintákra sem lehetett panaszunk.

Az árak persze magasak, mint amúgy is a Balaton északi partján és erre a helyre betérve már lélekben előre felkészül az ember, hogy most jól bele kell nyúlnia a zsebébe. Majdnem 15 ezer forintot fizettünk és nagyon megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy 2020-ban nem lehet kártyával fizetni.

A helyről annyit még érdemes tudni, hogy az 1960-as évek óta töretlenül működik. Az épületet azóta többször átalakították, és 1997 óta látható a mai formájában. 21 évre rá került sor a cukrászüzem és a konyha kialakítására. A szezonálisan működő konyhával 2018-ban bővültek, így április és október között a helyben készült sütemények mellett várják már reggelikkel és melegételekkel is a vendégeket.

Címlapkép: Jeki Gabriella