Teszt: a csodás panorámán túl mit kínál a Balaton egyik legmagasabban fekvő étterme?

Régóta terveztem már, hogy egyszer elmegyek ide. Nem csak azért, mert rengeteg gyönyörű fotót láttam róla és számos pozitív értékelést olvastam a helyről, hanem több ismerősöm szó szerint rajongva mesélte, hogy minden tekintetben meg volt elégedve vele. Jól is alakult a dolog, mert az augusztus 20-i hetet most már sok éve kettő kedves lánybarátommal töltöm, hol belföldön, hol külföldön. Most úgy alakult, hogy épp a Balaton-felvidéket vettük célba, annak minden szépségével, gasztronómiai élményével és persze az ezzel járó zsúfoltsággal együtt. Terveztük a napi programokat, amiben voltak olyan, tevékenyebb időtöltések is, mint a kirándulás, de pihenős, lazítós Balaton parti napozgatások is.

Már indulás előtt összeraktuk az útitervet, és az igazi tumultus elkerülése érdekében augusztus 19-én terveztük bele a programunkba többek között a szigligeti várat, a Szent-György hegyi bazaltorgonákat és Badacsonyt. Nagyjából kiszámolva a távolságokat már láttam, hogy egy kora délutáni ebéd lenne a leginkább ideális, így négy nappal az indulás előtt már foglaltam is egy asztalt délután kettő órára, három személyre. Megkértek, hogy érkezzünk pontosan, ami abszolút természetes kérésnek tűnt egy ilyen zsúfolt héten.

Eljött a várva-várt nap: kirándulások, élmények, napsütés és rengeteg, rengeteg ember. Szóval ez utóbbi miatt hamarabb is menekültünk, ezért felhívtam ez éttermet, hogy jöhetünk-e fél órával korábban. A személyzet rendkívül udvariasan elmondta, hogy sajnos nagyon nagy náluk a forgalom és nem tudják garantálni az asztalunkat. Persze nem csináltunk ebből problémát, addig lementünk és bámultuk a balatoni csendéletet a kikötőben.

Érdemes figyelembe venni, ha ebbe az étterembe tartunk, hogy szinte a hegy legtetejére építették, tehát akár gyalog, akár autóval megyünk, az egy kissé megterhelő lesz számunkra: gyalog a távolság és a szintemelkedés, autóval az út közepén közlekedő embertömeg és szűk, szinte egysávos úton szemből érkező forgalom miatt. Mi az utóbbi kínjait éltük meg szó szerint, ám odafent egy figyelmes parkolóőr azonnal útbaigazított minket, hogy hol érdemes a parkolóhelyet keresni. Parkolás pipa, indulás az étterembe.

A Kisfaludy-ház népszerűségét jelzi, hogy a hely száz százalékban telt házzal üzemelt, és néhányan már türelmesen ott várakoztak a bejáratnál, hogy bebocsátást nyerjenek. Az ezért felelős pincér hamarosan ott termett, akinek jeleztem, hogy kettő órára foglaltunk asztalt három személyre. Sűrű bocsánatkérések közepette mondta, hogy sajnos még nem végeztek az asztalunknál, ezért kéri a türelmünket. A szemünk elé táruló balatoni látvány és a leírhatatlan panoráma mindjárt azt súgta, hogy megéri várakozni.

A hosszú út nehézségeit kiheverve addig legalább meglátogattuk a mosdót, hogy felfrissítsük magunkat. A mellékhelyiség egy alsóbb szinten fekszik, ahol a lépcsőn lefelé sétálva kevésbé éreztük jól magunkat. A férfi és a női szakasz jobb, illetve bal oldalon fekszik, ám az ajtók tárva-nyitva, a mosdótálak a közös helyiségben, papír sehol. Szóval nem indult jól az ismeretségünk a Kisfaludy-házzal, mert ezt követően még 25 percig várakoztunk az asztalunkra. A pincér többször odajött jelezni, hogy „rajta van az ügyön”, aztán már azt is hozzátette, hogy „tökéletes asztalt kapunk”.

Mindenképpen szeretnénk Önöket valamivel kárpótolni majd a várakozásért, ezért valami nagyon finomra a ház vendégei lesznek

– ígérte a várakozás hosszú perceiben.

Amúgy igaza lett: panorámás asztalt kaptunk, amelyről mindhárman tökéletesen ráláttunk a békésen hullámzó Balatonra, rajta a vitorlásokkal és szörfösökkel. A várakozás fájdalomdíja végül három rozé koktél lett, ebből az egyik alkoholmentes a sofőrnek – nekem. Azt a fajta italt képzeljük el, amiből nem sajnálják ki a tartalmat, esetünkben a bort, a szörpöt és a gyümölcsöket sem: a végeredmény egy kissé talán édes, de mindenképpen igazi nyári frissítő, ami nem mellesleg tényleg mutatós is.

És akkor nézzük az étlapot! A négyféle előétel már jelzi, hogy Badacsonyban vagyunk: a Válogatás a séf kamrájából kistermelői felvágottakból és helyi sajtkülönlegességekből áll, ami mellett olyan ínyencségek is szerepelnek, mint füstölt pisztráng, a libamáj vagy épp a grillezett kecskesajt. Az árak 2600-2900 forintig terjednek. Ha kívánjuk, öt levesből választhatunk, ezek leginkább a klasszikus vonalat képviselik: tyúkhúsleves, gulyásleves, raguleves, és persze az elmaradhatatlan halászlé, illetve a nyár slágerének számító hideg gyümölcsleves. Árak 1600-2600 forintig. Nos, a főételek kínálata tényleg pazar: tizennyolc tételt találhatunk itt. Szinte valamennyi hagyományos étel a marhapörkölttől a harcsapaprikásig túróscsuszával, de több ételt megbolondítottak egy kis plusszal.

Hogy mire gondolok? A roston fogast szőlőlevélbe göngyölt rizzsel kínálják, a karajszeleteket fokhagymás-zöldfűszeres tejföllel és lángossal, a cigánypecsenye mellé mustáros-fokhagymás mártás dukál, míg a rántott camembert mellé jázminrizs járt. Aki azonban különlegességekre vágyik, annak ott van a rozmaringos báránycsülök csicseriborsós gerslivel vagy épp a bélszín vaslapon paprikakrémmel. Az étlap legdrágább tétele a Kisfaludy tál a maga 8900 forintjával, de ezen a fűszeres tarjától a kacsacombokon és szűzérméken át a rántott csirkemellig mindent megtalálhatunk. Amúgy az árak főétel kategóriában 2300-4900 forintig terjedtek. Végül az ötféle desszertet se felejtsük el: császármorzsa, túrógombóc, fagylalt, palacsinta és minden mentes csokitorta 1500-1800 forintig.

Rendeltünk két harcsapaprikást és egy rántott sajtot, illetve ha már az étlapon kínálják, akkor nagy császármorzsa rajongóként azt is „muszáj” volt megkóstolni. A rendelést gyorsan felvették és az étel is időben érkezett. Szó szerint óriási adagokat kaptunk. A camembert íze a megszokott (amúgy semmi kirívó) és mondjuk pont annyi volt, hogy mellé még maradt hely a gyomromban a császármorzsának. Ami viszont közelíti az eredeti, osztrák kínálatot, újdonságként egy kissé karamellizált cukorral az alján, illetve eperlekvárral, amit bár az eszem nem igazán akart befogadni a szilva- vagy almakompót helyett, de végül is illatra és ízre teljesen rendben volt.

Meglepően nagy adagot kaptunk, amiben furcsának hatott, hogy több volt a harcsa. Még soha nem jártam úgy, hogy előbb elfogyott a tészta, mint a hal. A legjobban viszont mégis az tetszett, hogy egyetlen csontdarab sem maradt benne, ami arra utal, hogy a harcsát valószínűleg tökéletesen filézték

– mesélte barátnőm a főfogás után.

Ahogy megtudtuk, a hely egykor a híres költő, Kisfaludy Sándor présháza volt a XVIII. században. Az egykori hangultatot még ma is árasztja, ám kissé modernizált formában. Ez ma a Badacsony legmagasabban fekvő étterme, amire valószínűleg ma már nem ismerne rá Kisfaludy Sándor sem, csak a fotókon láthatjuk eredeti állapotában.

Fotók: Jeki Gabriella