Ennyit jelent árban és minőségben a vízpart: teszten a szigligeti Kikötő étterem

Nekem a barátnőm javasolta a szigligeti Kikötő Éttermet. Ahogy ő fogalmazott, már többször látogatott el hozzájuk – randevúra, az édesanyjával vagy épp barátokkal –, de eddig mindig pozitív élményekkel távozzon. Most a véletlen folytán voltunk egy időben a Balaton-felvidéken egy szombaton napon, és bár foglalás nélkül nehezen tudtam volna kipróbálni és tesztelni a helyet, ezúttal a szerencse megoldotta helyettem a kérdést. Barátnőm már a szerdai napon lefoglalt egy asztalt, ezt bővítettük plusz egy fővel (és egy kutyával).

Marcsi egy tündér volt, amikor felhívtam. Azt mondta, hogy bár rengeteg a foglalás és lóg az eső lába, de mindenképp megoldja nekünk a kért plusz széket. És persze, a kutyát is nagyon szívesen látják

– sorolta barátnőm a telefonban szombat délelőtt az étterem tulajdonosára utalva, amikor megbeszéltük, hogy ott találkozunk délután kettő órakor és ő megkérdezte a korábbi foglalás módosításának lehetőségeit.

Korábban már hallottam a helyről, de nem volt róla túl sok információm, ezért azonnal beütöttem a Kikötő Étterem Szigliget szókapcsolatot a keresőbe. Rengeteg találatot dobott ki. A Tripadvisor szerint a második legjobb a településen és a 117 értékelés alapján négy és fél csillagos az ötből. Nem rossz arány.

Négyen vacsoráztunk az étteremben, ami egészen szep helyen található. Az ételek finomak voltak, viszont egy bort nem tudtak kihozni, de kompenzáltak minket drágább borral az olcsóbbik árában. Gesztusnak nem rossz! Parkolás megoldott, a személyzet kedves

– írja például Viktor, ami elég szimpatikusnak tűnik.

A mosolygós személyzetet és a gyönyörű panorámát szinte mindenki kiemeli. Az ételek kapcsán azonban már megosztottak a vélemények. Néhány vélemény szerint túlárazott és íztelen, míg mások a klasszikusok és hagyományos ízek keverékének hívják. „Seízű” halászlé és olajos ételek is megjelennek. Az árak többek szerint a minőséghez képest magasak. De persze az a legjobb teszt, ha mi magunk próbáljuk ki.

Délután kettő óra előtt néhány perccel érkeztem Szigligetre, az emberek kerülgetése a hétvégi Balatonon talán már a megszokott kategóriába sorolható. Az étterem – nevéből is adódóan – a kikötő mellett van. Szóval a parkolás felért egy tortúrával. A közvetlen parkolóban már nem volt hely, megfordulni sincs lehetőség, így marad a tolatás. Végül az út mellett lehúzódva tudtam csatlakozni más, hasonlóan járt gépjárművezető társamhoz.

Az étteremben csak a kinti részen ültek vendégek: az asztalokat korrekten elég távol húzták egymástól. Néhány már a fűre került, konkrétan a vitorlások mellé emiatt, de gondolom ezt az itt helyet kapók egyáltalán nem bánták. Mások a műfüvön élvezték ki a bőséges szabad terüket. A személyzet láthatóan igyekezett szélsebességgel sürögni-forogni a vendégek között, több-kevesebb sikerrel. Néhányan asztalra vártak. A foglalás miatt nekünk azonnal meglett a helyünk. A miliő abszolút kellemes, a kikötő látványa megnyugtató, a székek kényelmesek. Rajtunk kívül több kutyás is volt: az ebek békésen várakoztak a szék alatt vagy mellett, a gazdájuk felügyeletével, természetesen pórázon.

Az étlap kellemesen egyszerű és átlátható. Még bele sem merültünk a tanulmányozásába, amikor megérkezett a már többször emlegetett tulajdonos, Marcsi, aki személyesen vette fel a rendelésünk. Elsőre csak az italokat írta fel, és mikor kértem vizet a kutyának is, egy „ez csak természetes” mondattal nyugtatott meg.

Az étlapról:

• Levesek: az árak 790 és 2190 forint között mozognak. A rendelhető hat tétel közül a legolcsóbb a csészében kínált húsleves, a legdrágább pedig a babgulyás. Olyan klasszikusok is rendelhetők, mint a hideg gyümölcsleves, vagy épp a fokhagyma krémleves cipóban.
• Készételek: ezen a soron mindössze három étel kapott helyet, a 2990 forintos pörkölt (egy helyi termelő, Szegi Karesz marhájából), valamint a két 2880 forintos tétel, a töltött és a rakott káposzta.
• Főzelékek: úgy tűnik, hogy a napi főzelék mindig 1590 forint.
• Halételek: balatoni étterem révén ez a tétel kihagyhatatlan, bőséges és az egyik legdrágább is. Az árak 2590 forintnál kezdődnek a pontyból készült halászlével, ami harcsából már 200 forinttal drágább. Ha szigligeti módra kérjük, akkor az újabb 300 forinttal emeli az árát. A legdrágább tétel a magos bundában sült harcsafilé, közel 4000 forintért.
• Tészták: a főzelékekhez hasonlóan ez a sor is elég szegényes; mindössze a házi pörcös túrós csusza árválkodik itt egyedül.
• Frissensültek: a halak mellett ez a rész a legbőségesebb; összesen tíz tétel között válogathatunk, a cézár salátától a konfitált kacsacombig, 2490-4290 forintos árak közt ingadozva. Van itt klasszikus rántott csirke és karaj is, de kitűnő fantázianevű „szerető szelet” is (fokhagymásan pácolt csirkemell tejföllel) vagy épp erdei gombamártásos steak.
• Köretek: a klasszikusok 600-1200 forintig.
• Saláták: 790-1590 forintig.
• Desszertek: temérdek mennyiségű palacsinta minden ízben, mákos és diós tészta, túrógombóc 890-1190 forintig.

Én a frissensültek közül választottam. Ráadásul szeretem kipróbálni és támogatni a helyi termelőket, ezért rántott friss sajtot rendeltem a Szegi Családi Gazdaságból, vaslapon sült petrezselymes burgonyával. Másik két éttermi társam bőrén sült fogasfilét kért, szintén vaslapon sült, de hagymás törtburgonyával. Ehhez rendeltek egy egyszerű, friss salátát, majd végül két lekváros palacsintát.

Nos, a sajt abszolút nyerőnek bizonyult. Krémes, nyúlós, ízletes, össze sem hasonlítható egy sima trappistával. A krumpli állaga kellemes. A halban ketten három szálkát fedeztek fel, és bár nem vagyok nagy „halas” ez azért gondolom jó aránynak számít. A saláta a megszokott, semmi kiemelendő. A palacsinta a visszajelzés szerint „átlagos, de finom, mert nem nekem kellett megsütni”. A végén ittunk három felejthető kávét.

A végösszeg közel húszezer forint. Túlárazott? A Balatonhoz képest szerintem semmiképp. A minőség? Pont olyan, amilyent a magyar tengernél megszoktunk: nagyon ízletes, de mindig van hova fejlődni. A kiszolgálás? Tényleg lassúak voltak, de előre elnézést kértek érte a megnövekedett forgalomra hivatkozva. Hogy mennénk-e még egyszer ide? Mindenképp.

Fotók: Jeki Gabriella