Gyilkos mustár és mindentől védő babér? Nem is hinnéd, mennyi legenda övezik kedvenc ételízesítőink

A fűszer nem csupán azokhoz az ünnepi pillanatokhoz tartozik, amikor az éhes vendégek tekintetétől kísérve a végső simításokat végezzük egy konyhaművészeti remeken, hanem a mindennapi életünk része. Nem múlhat el étkezés, hogy ne ízlelnénk vagy tapintanánk számos fajtáját, amelyek a világ különböző pontjairól kerültek a konyhánkba. Mindegyiknek megvan a saját múltja a természetben csakúgy, mint a kultúrtörténetben. Éppen ezért, nézzük is meg, hogy a legismertebb fűszereinket, milyen legendák övezik!

Mustár

A mustár Rómából indult hódító útjára, s érkezett meg más területekre. többek között a mai Franciaországba. A 8. században, Nagy Károly uralkodása idején a császári birtokokon és a Párizs környéki kolostorok kertjében termesztették. A rómaiak által megalkotott szósz a klasszikus francia konyhaművészetben a sauce Robert-ben él tovább.

Leírása már a 17. századi szakácskönyvekben olvasható, alapanyaga a mustár, valamint a hagyma. A francia mustárkészítés fellendítette a nemzeti konyhát, és jelentős mellékiparággá nőtte ki magát, különösképpen Bourgogne régióban, ahol Dijon igazi "mustár fővárossá" vált.

A feltételezések szerint a mai Németországba és Angliába a mustár a 12. században jutott el. Arra nézve nem rendelkezünk biztos adattal, vajon Spanyolországba, illetve Portugáliába a rómaiak. avagy csak később az arabok révén került-e. Annyi bizonyos, hogy Vasco da Gama indiai útjára már magával vitt egy hordónyit az apró magokból.

Gyilkos mustár

A mustárral kapcsolatban még gyilkosságról szóló legendák is élnek. Néhány tétlen viking a Man-szigeten telepedett le, ahol rendkívüli módon unatkoztak. 1234-ben hírét vették azonban, hogy az Orkney-szigeteken fejetlenség uralkodik, és odahajóztak fosztogatni. Kemény ellenféllel találták szembe magukat: Conway earlje már előttük odaért, így könnyedén elfogta a hívatlan látogatókat. Fulladásos halál várt rájuk, miután fejjel lefelé belelógatták őket egy-egy mustárral teli hordóba. Ezt a kivégzési módot azelőtt és azóta sem alkalmazták.

A mustár néphagyománya

Sok hiedelem fűződik ehhez a fűszerhez. Németországban úgy hiszik, ha a menyasszony mustármagokat varr az esküvői ruhájába, ő fogja a házasságban a nadrágot viselni. Két igen eltérő kultúrájú országban, Dániában és Indiában egyaránt él az a babona, hogy a ház körül elhintett magok távol tartják a gonosz szellemeket. A dánok hajdan úgy vélték, a frigid asszony viselkedése gyökeresen megváltoztatható, ha gyömbéres mentás mustárkeveréket adnak neki. De az arcra kent, mustárporból készült "pakolással" kezelték a fogfájást is - ez köztudottan a gyógynövények egyik legősibb felhasználási módja.

Babér

Apollón, az ókori görögöknél a zene, a prófécia és a Nap istene egyszer vitába keveredett apjával. Mélységesen magára haragította Zeuszt, aki mérgében elűzte őt az Olümposzról, hogy a halandók között éljen. A földi világban nehezen lelte a helyét, bár sikeresen elcsábított számos evilági szépséget. Vonzerejének azonban nem mindenki hódolt be. A monda szerint Daphné (nevének jelentése “babér”), az Artemisz kíséretébe tartozó nimfa nem egykönnyen adta be a derekát. Apollón beleszeretett, azonban hamarosan rájött: vetélytársa akadt a fiatal Leukipposz személyében - a fiú álruhát öltött, csak hogy a gyönyörű leány közelében lehessen és követhesse mindenhová. Apollón rávette a nimfákat, fürdőzzenek egyet, így fedve fel riválisa igazi nemét, akit a feldühödött nők azonnal megöltek. Az ifjú isten a menekülő Daphné után ment; a riadt teremtés apjához, Péneiosz folyóistenhez fohászkodott, hogy mentse meg szüzességét. Ő leányát babérfává változtatta. Ezzel a legendával magyarázható, miért a babér Apollón szent növénye.

Mindentől megvéd

A babérnak a legősibb idők óta mágikus erőket tulajdonítanak. Ezek egyike a villámcsapás elleni védelem: Tiberius római császárról az a történet járja, hogy villámláskor babérkoszorúval a fején ágya alá bújt.

Egy másik legenda is kering a babérról: Tiberius uralkodását követően nem sokkal pestis tört ki Rómában, Néró császár pedig egy babérligetbe menekült, mivel a járvány a legenda szerint, tart a fától.

Hagyma

A Kr: e. 5. században Hérodotosz, a görög író bejárta a világot, hogy pontos képet adhasson a hazája, valamint Perzsia, Egyiptom és más országok között folyó harcokról, mely A görög-perzsa háborúk története című könyvének fő témája. Nem csak meglátogatta az érintett helyeket, hanem saját élményeiről is beszámolt, és mindarról, amit a számára oly egzotikus népek különös szokásairól hallott. A piramisok elott lenyűgözve állt, és miután megkapta a Kheopsz síremlékére vésett hieroglifikus szöveg fordítását, a következőket írta: "Itt van lejegyezve, mennyi fekete retket, lilahagymát és fokhagymát juttattak a munkásoknak. Emlékszem, hogy a tolmácsom szerint mindez 1600 ezüst talentumba (nagyjából 40 tonna ezüst) került. Ha ez igaz, mennyit költhettek étkeztetésükre, ruházkodásukra és vasszerszámokra?"

A fokhagyma és a metélőhagyma

A fokhagymát vándor, kereskedők árulták ókori görög és római városokban. Mivel "illatát" nem állhatták a felsőbb osztályok, idővel az alsóbb néprétegek eledelévé vált. A költő Horatius úgy emlegette, mint "az aratók megedződött gyomrának megfelelő" étket. Patrónusát, Maecenast az Aranygyapjú legendájára emlékezteti írásában, amikor az eszes Médeia fokhagymával dörzsölte be szerelmesét, Iaszont, így tartva tőle távol apja tűzokádó, vad bikáit.

Címlapkép: Getty Images