Tudtad? Ez a magyar család öltöztette a Trónok harca Lannister lovasait

A szíjgyártás egyike azoknak az ősi magyar mesterségeknek, amely a technológia fejlődésével, az olcsó tömegcikkek megjelenésével egyre nehezebb helyzetbe kerül, ám lassan másfél évszázad alatt, két világháború, a román és orosz fosztogatás, majd a lovas szakma teljes átalakulását követően a Lenhardt család üzlethelyisége a mai napig nyitva áll. A szakmába elsőként ifjabb Lenhardt Béla ükapja lépett a hat év katonai szolgálat után 1873-ban, majd a mesterség apáról fiúra szállva eljutott az ötödik generációig, ma pedig már a hatodik nemzedék tagjai is szívesen töltik idejüket a műhelyben, hogy ellessék a szíjgyártás csínját-bínját. A mindent átható bőr illatán túl azonban kell lennie valami többletnek, ami miatt a Lenhardt férfiak ekkora elhivatottsággal viszik tovább elődeik hivatását.

Úgymond beleszülettem a szíjgyártásba. Gyerekként még az úgynevezett olajozott fapadlójú műhelyüzletben játszadoztam, bőrdarabokat vettem a kezembe, néztem, hogy édesapám és nagyapám mit csinálnak. Már gyerekként megtapasztaltam a kezdő inas korszakot, hogyan kell a varráshoz használt cérnát előkészíteni, megismertem a szerszámokat, kis apróságokat készítettem. Az általános iskolai éveim végére már önálló termékeket gyártottam, a legelső ilyen egy bőr tolltartó volt, aztán a középiskolában már az osztálytársaimnak dolgoztam

– emlékezett vissza a kezdetekre ifjabb Lenhardt Béla szíjgyártó.

Az évszázados hagyomány továbbvitele előtt azonban több Lenhardt férfi is szükségét érezte, hogy valami másban is kipróbálja magát, így a szíjgyártó mesterség tényszer helyett mindig tudatos döntést takart. „Fontosnak tartjuk azt, hogy az élet más területein is helytálljunk, hogy lássuk meg azt, milyen működtetni valamit, a részesévé válni és milyen a másik oldalon, alkalmazottként dolgozni. Elmentem szerencsét próbáltam, mint a népmesében a legkisebb fiú, de aztán végül visszatértem” – fejtette ki a makói szíjgyártó. Édesapja autóvillamossági szerelői végzettséget szerzett, míg jómaga belekóstolt a gyógymasszőri hivatásba, de végül mindketten a családi gyökerekben lelték meg a valódi hivatástudatot.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a jól kitaposott úton ne lettek volna kisebb-nagyobb göröngyök, amit a vállalkozás ne viselt volna meg. A második világháborút követően a ló szitokszóvá degradálódott azáltal, hogy az úrias életet idézte fel a politikai rendsezrben, ezért a korábban felkapott lovas felszerelések iránti kereslet bezuhant, a bőrt jegyre adták, és a vállalkozásnak javítási munkálatokból kellett átvészelnie az ínséges időket. Majd eljött 1976, és ekkor tette le egyedüli tanoncként a szíjgyártó szakvizsgáját idősebb Lenhardt Béla, az utánpótlás a szakmában azóta is problémát jelent.

A modernkor nehézségei és lehetőségei

Ifj. Lenhardt Béla megemlítette, hogy a 2000-es éveket követően a távol-keleti olcsóbb, ám silányabb minőségű tömegtermékek vetették vissza a bőrtermékek iránti keresletet, illetve a lovas szakma elnőiesedése újabb kihívást hozott a számukra. „A női princípium olyan dolgokat is megkövetel, amit a férfiak kevésbé vagy egyáltalán nem tartanak fontosnak. Megjelentek a strasszköves, színes termékek, ami a mi szempontunkból valamilyen szinten hátrányt jelent, mert nem mindent lehet úgy megalkotni, hogy az szép és jó is legyen" – beszélt a makói szíjgyártó a modern kori változó igényekről. A tömegtermelés egyik alapja a gépesítés, ami jelentősen felgyorsítja a gyártási folyamatot, viszont a Lenhardt műhelyben nem engednek a minőségből, a mai napig igyekeznek a munkák nagy részét a tradicionális módon, két kézzel végezni.

Nálunk olyan módon jelenik meg a gépi erő, ahol ma már nem indokolt a kézimunka, de vannak olyan munkafolyamatok, amiket nem lehet ezzel kiváltani, mint például a sallang fonás. A kézi varrás lényegesen erősebb és tartósabb, viszont időigényesebb. A gépi varrás, nem tart akkora erőt, és sokszor inkább díszítő jellegű motívumokat tud megjeleníteni, azonban gyorsabb. Egy adott terméket géppel 15 perc alatt megvarrhatunk, míg az kézzel órákig is eltarthat. A többi gép praktikumát a szabásnál, formák kialakításánál, tudjuk kihasználni

– avatott be a munkafolyamatokba ifjabb Lenhardt Béla.

A makói műhelyben többek között lovas és kutyás felszerelések, tokok, övek, szíjak és ostorok készülnek, de világszerte egy lovas felszereléssel írták be magukat a köztudatba, amely a Trónok harca sorozatban tűnt fel a Lannisterek paripáin.

A makói szíjgyártó megemlítette, bár ennek apropóján érkeztek már hozzájuk e termékkörre vonatkozó megrendelések, sokkal inkább a humán fölszerelések terén érzik a kereslet fellendülését. Gyakran keresik meg őket olyan termékcsoportok kapcsán, amiket a gyártók időközben kivonnak a forgalomból, ilyenek például az óraszíjak, amelyek a nagy odafigyeléssel kialakított, precíz órákkal ellentétben sokkal rövidebb életűek.

Ifj. Lenhardt Béla megjegyezte, mivel két egyforma darab soha nem készül náluk az igények és elképzelések változatossága miatt, nem gyártanak előre, hanem maximálisan személyre szabják az óraszíjakat, így se a szín, se a csuklóméret nem jelenthet akadályt a vásárlói megelégedettségben. Ugyanúgy keresett termékcsoportok a késtáskák, illetve a nadrágszíjak is, utóbbiakból a keresettség miatt már egy fix készlettel is rendelkeznek.

A makói szíjgyártó hangsúlyozta, termékeik a tradicionális színvilágot és mintákat tükrözik, így vásárlói körüket is olyan emberek alkotják, akik kiábrándultak a látványos, csiricsáré termékekből, és első helyre került a szolid elegancia, funkcionalitás és a tartósság. Akadt már olyan vásárló, aki sokallta az echte bőrből készült nadrágszíjért felszámolt vételárat, pedig ezek tartóssága évtizedekben mérhető, ellentétben a tömeggyártott bóvlikkal, amik, lévén sokszor papírból készülnek, akár egy hónap után elszakadhatnak, jellemzően a legrosszabb pillanatban.

Magyarország a szíjgyártás világatlaszán

A tömeggyártás érájában megszokottá vált, hogy mindenhez gyorsan és olcsón akarunk hozzájutni. Miért választják tehát pont a világ nagyhatalmai a magyar termékeket? Ifjabb Lenhardt Béla kifejtette, a minőség elsődleges szempont mind egy produkciós cég, mind pedig a fogyasztók számára, aminek a kultúrája sok helyütt nem adott, ahol a bóvli termékek viszonylag hamar teret hódítottak. Így például több ázsiai országban, ahol a mai napig állatok segítségével művelik meg a földeket, a felszerelések a kidolgozottságára sokkal kevesebb hangsúlyt fektetnek, és a díszeket is jellemzőben posztóból vagy vászonból készítik, így abszolút a funkcionalitás vált elsődleges szemponttá, az anyag pedig tart, ameddig tart. Ráadásul sok földrészen eleve nem tudnak olyan jó minőségű bőröket beszerezni, ami az európai piacon adott, így nem meglepő, ha egy kínai filmhez magyar termékeket keresnek.

Ifj. Lenhardt Béla a színvonal mellett hangsúlyozta az esztétikai szempontot, mert szerinte sokan kifejezetten vágynak arra, hogy a magyaros stílust lássák viszont a megszokott motívumok helyett, így azok bárhol megállják a helyüket nemzetiségtől és kultúrától függetlenül. Illetve jellemzőek azok a típusú megkeresések is a makói üzletben, amikor a szülőföldjüktől elszakadt magyarok szeretnének úgymond „egy marék hazai földet” magukkal vinni a világ egy távoli országába, ami vigaszt nyújt számukra és emlékezteti őket, honnan is származnak.

A családunkra jellemző, hogy nemcsak a szakmaiság van jelen az életünkben, az átörökítésnek van egy nagyon fontos emberi oldala. Édesapám a mai napig el szokta mondani, hogy még csak véletlenül se felejtsem el, hogy nem mindenáron akarunk eladni. Minekünk nagyon fontos, hogy kapcsolatot tartsuk a vásárlóval, tehát számunkra egy vásárló nem egy adat a könyvelésben.

– hangsúlyozta ifjabb Lenhardt Béla, mire büszke a közel 150 éves vállalkozás tekintetében.

A megfelelő hozzáállás mellett kitért arra is, szerinte azért élhetett meg ilyen szép kort a műhely, mert összes elődje ugyanazzal a mentalitással tekintett a jövőbe: ki kell tartani, nem szabad csüggedni, és mivel az idő kerekét nem lehet megállítani, el kell fogadni, hogy bizonyos termékekről le kell mondaniuk. Utóbbi kapcsán hozzátette a változás és változtatás fontosságát, mert minden generáció valami új színt vitt a szakmába, amivel mintegy beírták magukat a családi legendáriumba.

A szíjgyártók jelene és jövője

Az utánpótlással kapcsolatban ifjabb Lenhardt Béla elmondta, egyre kevesebb olyan emberrel találkozik az országban, akik tovább szeretnék vinni ezt a mesterséget, de bennük egyaránt közös, hogy legalább egy felmenőjüket részben vagy egészben bekebelezte a szíjgyártás bűvölete. Egy teljesen kívülálló ritkán választja magának ezt a hivatást, főként azért is, mert az egyre fogyatkozó számú, kiöregedő mesterek híján, akikből idősebb Lenhardt Bélával együtt már mindösszesen csak hárman vannak, egy tanfolyam (2013 szeptembere óta OKJ-képzést már nem indítanak) alkalmatlan arra, hogy valaki magas színvonalon legyen képes űzni a mesterséget.

Az újonnan szíjgyártóságba fogó emberek már a mai piacot veszik figyelembe, ez teljesen természetes. Ha valaki kezdő, tapasztalatlan szíjgyártó, muszáj a jelenkor követelményeit teljesítenie, ezért aztán sok esetben már nem nagyon lesz rá ideje vagy kapacitása, hogy kiművelje magában az ősi, tradicionális alapokat, amik egy sokkal mélyebb szakmaiságot igényelnek.

– magyarázta ifjabb Lenhardt Béla.

Bár a Lenhardt családban teljesen a véletlen folytán öröklődött apáról fiára a mesterség, a makói szíjgyártó elárulta, nem kifejezetten csak és kizárólag a férfiak uralta szakma a szíjgyártóság. A régi idők paraszti kultúrájában megszokott volt, hogy a téli időszakban, amikor a ház körüli munkák lecsendesedtek, az asszonyok a főzés mellett kézimunkával, horgolással, szövéssel és varrással múlatták az idejüket, amely tehetséget sokan a bőrök kapcsán a sallangok elkészítésében tudnak kamatoztatni.

Ifj. Lenhardt Béla szerint azonban a mesterség mind fizikailag, mind szellemileg egyaránt igénybe veszi az embert, és vannak olyan munkafolyamatok, amik tényleges izomerőt igényelnek, így kérdéses, hogy hosszabb távon egy női test mennyire bírja ezt a fokú megterhelést. Mindenesetre kivételek mindig akadnak. Ifjabb Lenhardt Béla édesanyja is készített sallangokat és a felesége is bizonyította tehetségét benne. Ezen kívül dolgozott Makón is dolgozott egy hölgy a szakmában férje és két fia bevonásával, de többségében inkább az urak tartják a frontot a mesterség továbbörökítésében.

És hogy mi lesz a szíjgyártók jövője? Nehéz megmondani. Ifj. Lenhardt Béla optimista emberként bízik és hisz egy pozitívabb, szebb jövőben, hogy a ciklikusság törvényéhez illően újra beköszönt a szakma aranykora.